Hirdetés

Bemutatták Kolozs megye 2014–2020-as fejlesztési stratégiáját

A bonchidai Bánffy-kastély rehabilitálása, a széki tavak értékesítése, valamint a megye etnikai térképének elkészítése is szerepel Kolozs megye 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusra készített fejlesztési stratégiájában – tudtuk meg Vákár Istvántól, a megyei tanács alelnökétől.

Kiss Előd-Gergely

2012. július 30., 08:442012. július 30., 08:44

Az elöljáró szerint fontos eredmény, hogy a kiadvány háromnyelvű lesz, azaz a román és angol mellett magyar nyelvű változat is készült.

A fejlesztési stratégiát pénteken mutatták be hivatalosan. Horea Uioreanu megyei tanácselnök az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a stratégiai fejlesztési terv 90 fontos megvalósítandó beruházást tartalmaz, ez a lista azonban tovább bővíthető. Mint részletezte, számos intézmény, többek között a vidéki polgármesteri hivatalok közreműködésével állították össze a legfontosabb tennivalók lajstromát.

A lista elkészítését megelőzően elvégzett tanulmányokból az derült ki, hogy a megye lakói szerint az egészségügyi helyzet és a közutak javítása, valamint a munkahelyteremtés a legsürgősebb tennivaló a térségben, magyarázta Uioreanu. Hozzáfűzte: a regionális sürgősségi kórház megépítése a megyei önkormányzat legfontosabb terve, amelyhez elképzelhető, hogy hamarabb hozzáfognak, mint eredetileg tervezték.

Diana Udrea, a projekt technikai felelőse ugyanakkor elmondta: a megyei fejlesztési stratégia elkészítése összesen 21 hónapot tartott, a munkát a megyei önkormányzat alkalmazottai végezték. A projekt értéke 682 851,24  lej, amelynek 98 százaléka volt az uniós támogatás, a megyei önkormányzat önrésze 13 657,02 lej volt. Mint részletezte, a fejlesztési stratégia elkészítése során öszszesen öt közvitát szerveztek Tordán, Désen, Szamosújváron, Bánffyhunyadon és Kolozsváron.

Ezenkívül egy közvélemény-kutatást is végeztek a megyében, de egy spanyolországi  tanulmányút is része volt a programnak. A megyei önkormányzat 33 alkalmazottja ugyanakkor több képzésen is részt vett azzal a céllal, hogy növeljék az adminisztrációs ügyintézés hatékonyságát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés