
Befejezte az amerikai Chevron vállalat a Vaslui megyei Pungeşti község határában folytatott kutatófurást, amelynek célja kideríteni, hogy a talaj rendelkezik-e palagáztartalékokkal – tájékoztatott közleményében a cég.
2014. július 09., 15:022014. július 09., 15:02
A Chevron két hónapja kezdte meg a tevékenységet, amelynek során háromezer méteres mélységbe fúrtak le, a továbbiakban pedig szakértők elemzik a mintákat, bár a román sajtó – nem hivatalos forrásokra hivatkozva – közölte, hogy a vállalat állítólag egyelőre nem talált palagáztartalékok jelenlétére utaló mintákat a térségben. Az amerikai beruházó eredetileg három hónapon keresztült működtette volna a szondákat, és négyezer méter mélyre ásott volna le.
A Chevron bejelentése előtt egy nappal egyébként a Greenpeace 25 aktivistája tiltakozott a helyszínen a palagázfeltárás és -kitermelés ellen: a civilek odaláncolták magukat a telepet körülvevő fémkerítéshez. A vállalat ismételten hangsúlyozta, hogy a tevékenység a biztonsági előírások betartásával, incidensek nélkül zajlott.
A Chevron május elején látott neki a munkálatoknak a Vaslui megyei község határában, amely az első az országban, ahol alternatív energiaforrás után kutatnak. A szonda egyébként 650 méterre található a legközelebbi településtől. A Chevron a tavalyi év első felében kapta meg a területrendezési és a környezetvédelmi engedélyt, amelynek nyomán októberben a megyei önkormányzat az építkezési engedély is kibocsátotta.
A 20 ezer négyzetméternyi területen fekvő építőtelep előkészítéséhez december elején láttak neki, a szondát ugyanakkor a tervezetthez képest másfél hónapos késéssel helyezték el a helybéliek tiltakozássorozata miatt. Mint ismeretes, december elején közel 400 helybéli vonult ki a telep melletti megyei útra, ahol a szonda elhelyezése ellen tiltakoztak. A lakosok napokig nem hagyták el a helyszínt, ahová a rendőrség és a csendőrség is nagy erőkkel kivonult, és összetűzésekre is sor került – a tiltakozók közül többen azt mondták, hogy a csendőrök bántalmazták őket.
A Chevron további három Vaslui megyei kutatószonda elhelyezésére szerezte meg eddig a környezetvédelmi engedélyt, áprilisban pedig a második építkezési engedélyt is megkapta a megyei önkormányzattól, így a már kialakított építőteleptől nem messze újabb munkálatokba kezdhet.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!