Hirdetés

Befagyasztják az autópályaépítést

Jelentős mértékben csökkenti tevékenységének ütemét az észak-erdélyi autópálya építője, mivel az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNDANR) 27 millió euróval tartozik a Bechtelnek – jelentette be az auópályaépítési munkálatok projektigazgatója. Michael Mix közölte, a döntés mintegy 2300 alkalmazottat érint. Michael Mix közölte, a döntés mintegy 2300 alkalmazottat érint. Mix szerint eddig csupán néhány száz alkalmazottnak kellett ideiglenesen felfüggesztenie a tevékenységét, ugyanakkor a Bechtel már a szakszervezeteket is értesítette az esetleges csoportos elbocsátások lehetőségéről.

Balogh Levente

2008. december 10., 13:212008. december 10., 13:21

“Sajnáljuk, hogy meg kell tennünk ezt a lépést, de pénz nélkül nem tudjuk folytatni a munkát, és olyan körülmények között sem, hogy jelentős kiterjedésű területekre továbbra sincs szabad, akadálymentes bejárásunk” – áll Mix közleményében.

A Bechtel álláspontja szerint az autópálya-társaság összesen 27 millió euróval, illetve 14,7 millió eurónyi áfával tartozik a cégnek még júliusban elvégzett munkálatokért. “A CNADNR-nek emellett nem sikerült biztosítania a hozzáférést a munkaterülethez, így nem tudjuk tartani az eddigi ütemet” – szögezi le a kommüniké.

A munkálatok egy részének felfüggesztése által érintett alkalmazottak megkapják a hatályos jogszabályok által előírt juttatásokat mindaddig, amíg ismét fölvehetik a munkát. “Csoportos elbocsátás esetén az alkalmazottak kéthavi bérüknek megfelelő végkielégítést kapnak, de vállaljuk, hogy együttműködünk a közlekedési tárcával, az autópálya-társasággal, a szakszervezeti vezetőkkel és a kormánnyal a probléma megoldása érdekében” – hangsúlyozta a projektvezető, aki reményét fejezte ki, hogy az autópálya-társaság záros határidőn belül megoldást talál a helyzetre, hogy folytatódhassanak az építési munkálatok.

Mint ismeretes, a Brassó és Bors közötti autópálya építési munkálatai még 2004-ben kezdődtek, az akkori kormány 2,2 milliárd eurós szerződést írt alá az amerikai Bechtel építőcéggel. A munkálatok 2005 közepén leálltak, mivel az új kabinet felülvizsgálta az elődje által megkötött szerződést, így a leállás miatt az eredetileg b2012-re kitűzött átadási határidőt egy évvel meghosszabbították. Idén augusztusig a Bechtel öt kilométernyi sztrádát aszfaltozott le Kolozsvár közelében, a Gyalu és Aranyosgyéres közötti szakaszon.

Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő novemberben ellátogatott az építkezés helyszínére, ahol nyugtalanságának adott hangot az építési munkálatok lassúsága miatt, és leszögezte, nem egyezik bele abba, hogy a kormány nagyobb ütemben fizessen, mint ahogy a Bechtel dolgozni képes. Rámutatott: az év elején a munkálatokhoz szükséges összeg 30 százalékát anélkül utalták át a Bechtelnek, hogy akár csak egyetlen centiméternyi autópálya is elkészült volna. Leszögezte: a Bechtelnek el kell végeznie a leszerződött munkálatokat, a kormány pedig nem hajlandó előre odaadni a pénzt, hogy azután várakozzon a kivitelezésre.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés