Ötvenhárom romániai tejgyárat kellett bezárni 2014-ben, mivel a külföldi tejtermékek olyannyira elárasztották a piacot, hogy a hazai termékek iránt megcsappant a kereslet – hívta fel a figyelmet Dorin Cojocaru, az ország tejfeldolgozóit tömörítő szövetség (APRIL) elnöke.
2015. január 06., 15:182015. január 06., 15:18
Mint rámutatott: ez a Romániában működő tejgyárak egyharmada. Az APRIL adatai szerint tavaly év elején még 183 üzem működött a hazai piacon, április elsejére számuk 152-re csökkent, év végén pedig már csak 130 hazai tejgyárból szállítottak árut a boltokba. „A termelési költségek évről évre növekednek, ugyanakkor egyre több hipermarket vásárol inkább importból származó tejtermékeket, és mond le a hazai áruról” – panaszolta Cojocaru.
Kifejtette: a bevásárlóközpontok nagy része Magyarországról, Lengyelországból, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából származó tejet árusít – mivel ezek az államok az orosz embargó miatt hatalmas felhalmozott készlettel rendelkeznek, termékeiket olcsón szállítják Romániába, a hazai gyáraknak pedig esélyük sincs felvenni a versenyt az árakkal.
Cojocaru arra is rámutatott, hogy mivel a hipermarketek a származási országukból érkező termékeket részesítik előnyben, rendkívül kedvezőtlen díjszabásokkal vásárolják a hazai tejet. „A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 6 százalékkal emelkedett a tejfogyasztás Romániában, de arról senki nem beszél, hogy mekkora mértékben növekedett az importtermékek piaci részesedése” – hívta fel a figyelmet a munkáltató szövetség elnöke.
Cojocaru emlékeztetett: ez év áprilisától az Európai Unióban eltörlik a tejkvótát, ennek nyomán mindegyik tagállam annyit termelhet, amennyit akar. A hazai gyárak attól tartanak, hogy emiatt az importtermékek még inkább kiszorítják a piacról a hazai árut.
„Becsléseink szerint év végéig a mostani 130-ból mindössze 70 romániai tejgyár fog működni” – hívta fel a figyelmet. Az APRIL statisztikái szerint a hazai tejtermékpiac értéke eléri a 900 millió eurót. A legfontosabb hazai gyártó a Danone, az Albalact, a Friesland, az Olympus, a Delaco és a Hochland.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!