
Az RMDSZ újrafogalmazta az Európai Unió pénzkereteiből megvalósítandó fejlesztési prioritásait. Az Erdély 2020 operatív programjavaslat frissített változatát pénteken mutatta be Kolozsváron Borbély László, a szövetség politikai alelnöke, és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a szövetség gazdasági tanácsának a koordinátora.
2014. május 17., 10:452014. május 17., 10:45
Borbély László elmondta, az RMDSZ párbeszédet kezdeményez a koalíciós partnerekkel annak érdekében, hogy az Európai Unió pénzforrásai a következő költségvetési ciklusban jobban szolgálják Erdély és az ország érdekeit.
A politikus elfogadhatatlannak találta például, hogy Románia a Brüsszelbe márciusban benyújtott partneri szerződésjavaslatában kétmilliárd euróval kevesebbet irányoz elő környezetvédelemre, mint a korábbi ciklusban.
Borbély László elképzelhetetlennek tartotta, hogy az előirányzott 3,5 milliárd eurós környezetvédelmi keretből Románia teljesíteni tudja a csatlakozási szerződésben vállalt vízellátási és szennyvízgazdálkodási kötelezettségeit. Úgy vélte, az ország rendelkezésére álló 41 milliárd euróból legalább hét milliárdot kellene környezetvédelemre szánni.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő arra figyelmeztetett, hogy a pénzlehívás csak eszköz a célok elérésében. A gazdaságpolitikus az intelligens, fenntartható és a társadalmi befogadást elősegítő növekedést jelölte meg célként. Hozzátette, az operatív programjavaslat 14 prioritást és 33 intézkedést jelöl meg Erdély fejlesztésére.
Ezek sorában a szállítási és a kommunikációs infrastruktúra fejlesztését, a kis és középvállalatok versenyképességének a növelését, az oktatás és a szakképzés fejlesztését, fenntartható munkahelyek létesítését, a szegénység elleni küzdelmet és a társadalmi befogadást, a mezőgazdaság gépesítését illetve a leader akciócsoportok hangsúlyosabb támogatását említette.
Winkler Gyula azt is hozzátette, Romániának sürgősen módosítania kellene a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogszabályait. Csökkentenie kellene a pályázati bürokráciát és immár nem a legalacsonyabb ár alapján, hanem az ár/érték arány, illetve az ár/szavatossági idő arány alapján kellene győztest hirdetnie a közbeszerzési pályázatokon.
Az Erdély 2020 című gazdasági stratégia első változatát 2012 októberében mutatta be az RMDSZ.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!