
Főként erdélyi megyék érintettek az Omniasig biztosítótársaságnál május közepén kirobbant botrányban, amelynek nyomán a rendőrség több ezer ügyfél kihallgatására készül annak ellenére, hogy a korábbi bejelentések szerint az ügy nem érintette a klienseket.
2014. június 11., 15:332014. június 11., 15:33
A hamisított biztosítási kötvények ügyében a hatóságok eddig az Omniasig 340 alkalmazottja ellen indítottak bűnvádi eljárást, közülük negyvenheten vezetői tisztséget töltenek be. Rendőrségi források a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: a megyei rendőr-főkapitányságok már kedden megkapták azoknak az ügyfeleknek a listáját, akiket ki kell hallgatniuk, illetve a kérdéseket, amiket fel kell tenniük. Értesülések szerint, noha több ezer személyt fognak beidézni, a hatóságok legfeljebb két hetet szánnak a kihallgatásokra.
A nyomozók beszámolója szerint az Omniasig munkatársai csak tavaly júliusban közel 12 ezer gyanús biztosítási kötvényt kötöttek. A legtöbb (960) hamisított biztosítást Kovászna megyében írták alá, ezt követi Fehér (914), Hargita (913), Maros (799) és Máramaros megye (671), de Erdélyből „előkelő” helyet foglal el Kolozs megye is 475 kifogásolt kötvénnyel.
Az Omniasig érintett munkatársai naponta 50–185 hamisított biztosítást láttak el kézjegyükkel, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pedig arról is beszámolt, hogy a cég külföldi nyaralásokkal honorálta több csalást elkövető munkatársát. A nyomozó hatóság szerdán közölte: a társaság 400 és ezer euró közötti értékben fizette mintegy ötven alkalmazottjának bulgáriai, törökországi és görögországi vakációját a meghamisított lakásbiztosítások fejében.
Cătălin Ioniţă, a rendőrség csalásokat kivizsgáló igazgatóságának vezetője szerdán elmondta: az eddigi kivizsgálások alapján 400 ezer euróra becsülik az Omniasig által az államnak okozott kár értékét. „A legfontosabb, hogy minél előbb visszaszerezzük a kárt, ezért a rendőrség lefoglalja az érintett magánszemélyek és cégek javait” – magyarázta a rendőrségi igazgató. Ioniţă emlékeztetett: az Omniasig munkatársai a keltezés módosításával hamisították a kötvényeket.
Egy tavaly júliusban hatályba lépett törvény alapján ugyanis a fakultatív biztosítást igénylő személyeknek előzetesen kötelező biztosítást is kell már kötniük, azaz előzetesen ki kell fizetniük az ingatlanok típusától függő 10–20 eurós díjat.
Az Omniasig ügynökei a törvény hatályba lépése után számos fakultatív kötvény keltezését a július előtti időszakra módosították, azt a benyomást keltve, hogy a biztosítás megkötésekor még nem volt kötelező befizetniük előzetesen az ügyfeleknek a 10–20 eurós díjszabást, így gyakorlatilag minden hamis keltezéssel megkötött fakultatív lakásbiztosítás 10–20 eurós kárt okozott az államnak, illetve a kötelező lakásbiztosításokért felelő Katasztrófák Elleni Biztosítási Alap (PAID).
Az Omniasig bukaresti központi székházaiban és a megyei fiókoknál május közepén tartottak házkutatást a hatóságok, amelyek később hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt indítottak bűnvádi eljárást a biztosító több száz alkalmazottja ellen.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!