Hirdetés

Az IMF szerint Románia jobban teljesít

Összesen 436,3 millió eurót bocsátott Románia rendelkezésére a Nemzetközi valutaalap (IMF) azt követően, hogy szerdán a washingtoni pénzintézet igazgatótanácsa elfogadta a kormánnyal megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálatát.

Bálint Eszter

2014. március 27., 15:202014. március 27., 15:20

Most már 654,4 millió euró felett rendelkezhet Románia az IMF-fel megkötött készenlétihitel-megállapodás eretében, igaz, a kormány több ízben is leszögezte, nem nyúlnak hozzá a pénzhez: erre csak azért van az országnak szüksége, hogy stabil gazdaságként tekintsenek Romániára, s olcsón jusson hitelhez a pénzügyminisztérium a nemzetközi piacról.

„Románia komoly előrelépéseket tesz. 2013-ban a gazdasági növekedés megdöntötte a válság utáni időszak rekordját, a folyó fizetési mérleghiány jelentősen csökkent, az infláció pedig történelmi szintre lassult” – fogalmazta meg David Lipton, az IMF vezérigazgatójának első helyettese.

Hozzátette azonban, hogy a gazdasági és a pénzügyi szektor továbbra is kitett a sokkhatásoknak. „A program szigorú gyakorlatba ültetése elengedhetetlen ebben a választási évben a makrogazdasági stabilitás biztosításához” – szögezte le Lipton.

Mint rámutatott, javítani kell az uniós pénzek lehívásának hatékonyságát, oda kell figyelni a közkiadásokra, hatékonyabbá kell tenni az adóbehajtást, folytatni kell az egészségügy reformját, illetve plusz intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a kormány megvédje a lakosságot az energiaárak liberalizálásának hatásaitól.

A pénzügyminisztérium közleményben reagált a jóváhagyásra, amelyben elégedetten konstatálta, hogy az IMF igazgatótanácsának a döntése a 2014-es költségvetési prognózis fenntarthatóságát bizonyítja, illetve azt, hogy a strukturális reformok jó irányt vettek.

Mint ismeretes, az IMF küldöttsége január 21. és február 4. között tartózkodott Bukarestben felülvizsgálati látogatáson. A román kormány és a valutaalap által megkötött megállapodásban a bruttó hazai termék (GDP) 2,2-2,5 százalékának megfelelő gazdasági növekedéssel számolnak a tavalyi 2,8 százalék után, ami főként a jó mezőgazdasági termésnek volt köszönhető. A költségvetési hiány a felek számítása szerint 2,2 százalékos lesz.

Romániának jelenleg egy összesen 4 milliárd euró értékű készenlétihitel-megállapodása van az IMF-fel és az Európai Unióval.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés