
Kezdődhet az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszának megtervezése, majd kivitelezése
Fotó: Pixabay
Aláírták kedden az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti nagyjából 30 kilométeres szakaszának a megtervezéséről és megépítéséről szóló szerződését.
2020. szeptember 22., 12:392020. szeptember 22., 12:39
2020. szeptember 22., 12:472020. szeptember 22., 12:47
A munkát a Spedition UMB kft., a Tehnostrade Kft. és az Electromontaj Rt. cégekből álló társulásra bízták rá, a szerződés értéke 1,39 milliárd lej.
A szerződés keddi kolozsvári aláírásán Ludovic Orban miniszterelnök aláhúzta: hamarosan mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II – Nagykereki határátkelőhelyig.
Lucian Bode közlekedésügyi miniszter eközben arról értekezett, hogy az Orban-kormányzás tizenegy hónapja alatt „sikerült visszafordíthatatlan pályára helyezni az észak-erdélyi sztrádát”.
– vont mérleget a közlekedési tárca vezetője.

Románia meglepetést fog okozni azzal, hogy milyen gyorsan megépíti a hiányzó autópályákat – jelentette ki Klaus Iohannis államfő az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece–Radnót szakaszának pénteki avatóján.

A Nagykereki–Bors II autópálya-határátkelőhely múlt pénteki megnyitása csak a határ mellett fekvő Nagyváradot teszi elérhetővé gyorsforgalmi úton a romániai nagyvárosok közül. Legalább öt évet kell még várni, míg Várad és Marosvásárhely között is megépül az autópálya, a Marosvás&
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!