
Pénzügyi elemzők szerint Romániának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott sikertelen tárgyalásai nem befolyásolják kedvezőtlenül az ország makrogazdasági stabilitását. A Hotnews.ro hírportál által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy a megállapodás elmaradásnak nem lesz semmilyen hatása a román makrogazdaságra.
2015. február 12., 15:542015. február 12., 15:54
Radu Crăciun, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) elemzője szerint az elegendő készpénz, az európai alacsony irányadó kamatok, és Románia kedvező makrogazdasági mutatói miatt a külföldi befektetők érdeklődése a román értékpapírok iránt vélhetően nem fog csökkenni.
Camil Apostol, a Piraeus Bank elemzője eközben azt mondja, a piacok eddig nem reagáltak arra, hogy Bukarest áprilisig halasztotta a tárgyalások folytatását, és már ez is mutatja, hogy ennek nincs különösebb jelentősége.
Florian Libocor, a BRD bank elemzője pedig úgy vélte, Romániának meg kell próbálnia külföldi hitelszerződés nélkül működnie, miután 2009 óta már a harmadik ilyen megállapodása van érvényben.
Ugyanakkor az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy az állami vállalatok megreformálása, vagyis hatékonyságuk növelése továbbra is „égető\" probléma marad, hiszen minél tovább halogatják a megoldását, annál nagyobb kedvezőtlen kihatása lesz a román gazdaságra.
Mint ismeretes, Victor Ponta miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy Románia nem állapodott meg az IMF küldöttségével a most lejárt felülvizsgálati látogatás keretében, és Bukarest nem írja alá azt a szándéklevelet, amelynek alapján az IMF rendelkezésére bocsáthatja az elővigyázatossági típusú hitelszerződés következő részletét.
A lakossági gázár liberalizálása és a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakítások miatt támadtak nézeteltérések a felek között. A tárgyalások várhatóan áprilisban folytatódnak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!