Cigarettagyár, élelmiszer-ipari óriás, valamint állami vállalatok szerepelnek az állami költségvetés legnagyobb adósai között – derül ki az Országos Adóhatóság (ANAF) honlapján közzétett adatsorokból.
2014. január 06., 16:202014. január 06., 16:20
A lista első öt helyezettje által felhalmozott adósságállomány megközelíti az 1,3 milliárd lejt. A legnagyobb összeggel, összesen 564,2 millió lejjel a Galaxy Tobacco tartozik az államnak, ebből 237 millió lejre rúgnak a be nem fizetett adók, további 246 millió lejt pedig a késedelmi kamatok és bírságok tesznek ki.
Az Agerpres hírügynökség közlése szerint azonban az állam esetükben enyhítette a fizetési feltételeket. Közel 277 millió lejes állami tartozásával – amelyből 176,3 millió lej áfaadósság, 100 millió pedig büntetés – a kényszervégrehajtás alatt álló, nagyváradi székhelyű European Foodot találjuk a második helyen.
A harmadik helyen álló Román Posta eközben a maga 190,9 millió lejes adósságával szintén részesült enyhítésben, egyébként az állami vállalat tartozásának is a felét a büntetőkamatok és más bírságok teszik ki.
A bukaresti villamosművek eközben szintén kényszervégrehajtás alatt áll, miután 142,7 millió lejjel tartozik az államkasszába, ebben az esetben a teljes összeg profitadót jelent. A más adók, illetékek kategóriában 115,2 millió lejjel tartozó Rompetrol Downstream viszont ideig-óráig szintén kegyelmet kapott.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!