Hirdetés

Átalányadó a fehér gazdaságért

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Átalányadó bevezetését fontolgatja a pénzügyminisztérium. Az új adónemtől – amely azt jelentené, hogy a cégeknek előre megállapított, fix összegű adót kellene fizetniük az eddigi 16 százalékos nyereségadó helyett – a gazdaság fehéredését reméli a kormány.

Balogh Levente

2009. március 03., 09:342009. március 03., 09:34

Új adófajta bevezetésével szeretné a pénzügyi tárca tovább fehéríteni a gazdaságot. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter közölte: egyes gazdasági szegmensekben – így a kiskereskedelemben, a közlekedésben, a szállodaiparban, valamint a vendéglátóiparban – be kívánják vezetni az átalányadó intézményét. Ez azt jelenti, hogy az érintett ágazatokban tevékenykedő vállalkozók nem nyereségük egy bizonyos százalékát, hanem előre meghatározott, stabil összeget fizetnének be az adóhivatal kasszájába évente.

Az új adónem ugyanakkor nem érinti az áfa mértékét. „Egyelőre még nem szögeztük le az átalányadó mértékét és kiszámítási módozatait. Ugyanakkor az érintett ágazatokban több ezer olyan cég tevékenykedik az országban, amelyek hivatalosan veszteségesek, ezért nem fizetnek nyereségadót, a valóságban azonban jelentős profitra tesznek szert” – mutatott rá a miniszter.  Az új adónemet – amely az érintett ágazatokban maga után vonná a jelenleg 16 százalékos nyereségadó eltörlését – minden érintett szegmensben az arra jellemző adottságok alapján számítanak ki, és az új adótörvénykönyvben rögzítenek.

Kétszeres GDP-hozzájárulás?

Az új adónem bevezetése vegyes reakciókat váltott ki az érintettekből. A The Money Channel gazdasági csatorna által megszólaltatott illetékesek egy része kedvezően fogadta a pénzügyi tárca kezdeményezését, mások viszont úgy vélik, az átalányadó bevezetése számos céget csődbe juttathat. Paul Marasoiu, a szállodamenedzsmenttel és tanácsadással is foglalkozó Peacock Hotels elnöke úgy vélte, az átalányadó kedvezően befolyásolja a szállodaipar fejlődését, mivel egyrészt mentalitásváltást idéz elő, másrészt pedig növeli a turisztikai ágazat GDP-részesedését.

„Mostanáig elkerülte a figyelmet, hogy a turisztikai ágazatban is jelentős az adócsalás mértéke. Ezzel az intézkedéssel elérhetővé válik, hogy minden piaci szereplőre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, és kiiktathatóak lesznek az ügyeskedők. A turizmus GDP-részesedése akár kétszeresére is növekedhet, ha kifehéredik az ágazat ma még szürkén működő része is” – vélte a szakember. Hozzátette ugyanakkor, hogy az átalányadó mostani bevezetése talán mégsem a legalkalmasabb, és a piaci szereplők nehezen emésztik meg az új intézkedést.

Hasonló véleményen van Dragoş Anastasiu, az Eurolines elnöke is, aki szerint az átalányadó logikus lépés lenne, és jelentősen megkönnyítené az érintett cégek könyvelését, ugyanakkor mostani bevezetése a gazdasági válság miatt nem lenne a legszerencsésebb. „Minden többletadó sietteti a vég eljövetelét, főleg úgy, hogy mi, közlekedési cégek amúgy is számos adó és illeték terhe alatt nyögünk. Mindenki a túlélésre rendezkedett be, aki jól szervezi meg a működését, nyereséges lesz” – hangoztatta.

Apokaliptikus víziók

Az átalányadó ellenzői azonban apokaliptikus képet festenek. „Az új adó számos céget elriaszt tevékenysége folytatásától, egyeseket pedig egyenesen csődbe juttat” – vélte Nicolae Demetriade, a World Travel elnöke.

A kormány által az Európai Bizottságnak múlt héten elküldött konvergenciaprogram szerint egyébként nem szűnik meg teljes mértékben az egykulcsos adó, a kormány pedig vállalja, hogy szigorú pénzügypolitikát folytat, és hatékonyabbá teszi a közkiadásokat. Emellett behajtják a jelentős tartozást felhalmozó cégek adósságait.

A folyamatot fokozatosan hajtják végre, először azon javakat foglalják le, amelyek hiánya nem érinti közvetlenül az érintett cégek fő működési területét, emellett havonta ellenőrzik a pénzügyi helyzetüket. A várakozások szerint ugyanakkor idén a gazdasági válság miatt felére csökken az országban a külföldi befektetések aránya, így a tavalyi 9 milliárd euró helyett mintegy 4,7 millió euró értékű beruházásra számít a kormány.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés