
Románia valamennyi fogyasztójára kihat a Ponta-kormány által kivetett oszlopadó, amely miatt akár két százalékkal is drágulhat az áram ára. Bukaresti becslések szerint öt év múlva több energiát termel az ország, mint amennyit elhasznál.
2014. június 01., 16:252014. június 01., 16:25
Idén két részletben, várhatóan öt százalékkal drágul a földgáz a lakosság számára, és a villamos energia ára is emelkedhet – vetítette előre Niculae Havrileţ, az országos energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) vezetője. Havrileţ egy hétvégi bukaresti energetikai konferencián közölte, júliustól 2 százalékkal, októbertől pedig további 3 százalékkal drágul a gáz ára a lakosság számára.
Hozzátette: előfordulhat, hogy végül az 5 százalékos mérték fele is elegendő lesz, de ez attól függ, Románia mennyi gázt fog importálni Oroszországból. Az ANRE igazgatója nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a villamos energia is drágul, miután a kormány úgynevezett oszlopadót vetett ki idén ipari létesítményekre.
Becslése szerint ez várhatóan 1-2 százalékkal drágítja a villamos energia árát. Hozzátette: az energiatermelő vállalatoktól még nem kaptak erre vonatkozó kérést, de a törvény szerint jogosultak ezt kérni. A román kormány vállalta a nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy liberalizálja az energiaárakat, az ipari fogyasztóknál már 2015-ig megszűnik az árak mesterséges leszorítása az állam által, a lakosság esetében 2018-ig terjed az árliberalizáció ütemterve.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!