
A gázolaj esetében újabb három hónappal elodázhatja a kormány az üzemanyagokra január elsejétől kivetni tervezett hétcentes plusz jövedéki adó kivetését. Erről szerdán beszélt Victor Ponta miniszterelnök.
2014. január 29., 18:202014. január 29., 18:20
„Egyetlen dolog, amit a nemzetközi partnereinkkel folytatott egyeztetések alapján tehetünk, hogy a gázolaj esetében további három hónappal elhalasztjuk az új illetéket, de csak abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy ez gazdasági, nem csupán politikai szempontból helyes lépés” – fogalmazott a kormányfő.
Egy nappal korábban egyébként határozottan leszögezte, hogy a kormány nem mondhat le a hétcentes adóról, mivel a már elfogadott költségvetést nem lehet sem újra megnyitni, sem lezárni enélkül. Ponta azt mondja, erről a nemzetközi hitelezők képviselői tájékoztatták Traian Băsescu államfőt.
Mint ismeretes, az államelnök már több ízben jelezte, hogy mindaddig nem írja alá a készenlétihitel-megállapodáshoz kapcsolt szándéknyilatkozatot, amíg az tartalmazza a hétcentes adó bevezetését. Ebben az esetben viszont kudarcba fullad a szerződés, mivel a szándéknyilatkozat az államfőkézjegye nélkül nem kerülhet elbírálásra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa elé.
Băsescu már egyszer ugyanebből a megfontolásból elutasította a dokumentum aláírását, a nemzetközi hitelezők – az IMF mellett ez Európai Bizottság és a Világbank – képviselői ezért halasztották el decemberről januárra bukaresti látogatásokat.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!