
Áprilistól lép hatályba az a jogszabály, amely a készpénzben kifizetett összeg felső határát szabályozza – a törvényt a képviselőház is elfogadta döntő kamaraként, a hatályba lépés pedig 30 nappal azután történik, hogy a dokumentum megjelent a Hivatalos Közlönyben.
2015. március 16., 16:292015. március 16., 16:29
A jogszabály szerint a cégek, az egyéni vállalkozók (PFA), a szabadúszók és az egyesületek naponta egy személytől 5000 lejt vehetnek át, illetve ugyanennyit fizethetnek ki, az egy nap alatt gazdát cserélő készpénz ugyanakkor nem haladhatja meg a 10 ezer lejt.
A törvény ugyanakkor azt is tiltja, hogy az ötezer, valamint 10 ezer lejt meghaladó számlákat részletben fizesse ki a vásárló, vagy a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél. Az ennél drágább számlák esetében készpénzben kifizethető a maximálisan szabályozott összeg, a maradékot pedig kártyán kell átutalnia a fizető félnek.
A magánszemélyek között létrejövő tranzakciók esetében – amennyiben nem a pénzküldő szolgáltatásokon keresztül történő készpénzfelvételről van szó – az egy nap alatt kifizetett vagy behajtott összeg legfeljebb 50 ezer lej lehet. Ez érvényes ingatlan-, terület- vagy autóvásárláskor, szolgáltatásnyújtáskor, illetve kölcsön-visszafizetéskor.
A törvény a bankkártyás fizetésnél a kereskedőkre kivetett bankközi díjat is szabályozza, ez az előírás azonban csak jövő évtől lép hatályba. A bankközi illetékek eszerint nem haladhatják meg a bankkártyával végzett tranzakció értékének 0,2 százalékát, hitelkártya esetében pedig ez 0,3 százalék lesz.
Múlt héten egyébként elsöprő többséggel fogadta el Strasbourgban az Európai Parlament plénuma azt az uniós jogszabályt, amely egységes felső határt szab a bankközi díjaknak az EU-ban. Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 621 képviselő támogatta a javaslatot, 26-an szavaztak ellene, és 29-en tartózkodtak.
„A jogszabály a jelenleg formálódó pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó irányelvvel együtt egyenlő versenyfeltételeket biztosít a szektorban Európában. Javítja a díjszabás átláthatóságát, ösztönzi a versenyt és ezentúl a kártyahasználók és a forgalmazók is a számukra legelőnyösebb kártyát választhatják\" – mondta a javaslatért a parlamentben felelős spanyol néppárti képviselő, Pablo Zalba.
A közvetlenül választott parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly decemberben állapodott meg a kérdésben. Az új szabályok fél évvel azt követően léphetnek hatályba, hogy a miniszterek tanácsa is formálisan rábólint az egyezségre, és a jogszabályt kihirdetik az Unió hivatalos közlönyében.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!