
Garantáltan az infrastruktúrafejlesztésre fordítja a közlekedésügyi minisztérium a literenként plusz hétcentes jövedéki adóból befolyó összegeket – ígéri Dan Şova tárcavezető. Mint az egyik hírcsatornának nyilatkozva leszögezte, ez a tény meg fog látszani a július elsejei költségvetés-módosításkor.
2014. április 03., 17:282014. április 03., 17:28
Akkor majd – tette hozzá – a minisztérium bemutatja, hogyan alakultak az első három hónapban a bevételek.
A szociáldemokrata politikus ugyanakkor cáfolta, hogy drágulási hullámot indítana el az üzemanyagok literenkénti mintegy 40 banis áremelése, meglátása szerint a lakosság 75 százalékának a havi kiadásai 60 bani és 4 lej között nőnek mindössze, a fennmaradó 25 százaléknak pedig szerinte 5 és 10 lej közötti pluszköltséggel kell számolnia.
Mint mondta, az általa közölt adatokat hivatalos statisztikák támasztják alá, amelyeket az üzemanyag-fogyasztásra alapoztak. Şova ugyanakkor elmondta, számításaik szerint az infláció 0,28 százalékkal fog nőni.
Árat csökkent a Petrom
Három nappal a jövedékiadó-emelés miatti 40 banis drágítás után csökkenteni készül árait az OMV Petrom. Mint a legkiterjedtebb töltőállomás-hálózattal rendelkező olajipari vállalat képviselői csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek elmondták, a benzin literenkénti ára 5 banival csökken, egy liter házolaj eközben 7 banival olcsóbb pénteken éjféltől. Mint ismeretes, az üzemanyagok ára nagyban függ a kőolaj világpiaci árától, illetve a lej/euró, lej/dollár árfolyamtól, hiszen a jövedéki adót az egységes európai fizetőeszközben határozzák meg, a kőolaj világpiaci árát pedig amerikai dollárban.
Újdonságként beszélt ugyanakkor a közlekedési miniszter arról, hogy számla alapján a cégek visszaigényelhetnek 4 centet a befizetett adóból, s nem feltétlenül csak a fuvarozókra vonatkozik ez az előírás.
„Visszautaljuk a cégek számlájára. A szalámigyártónak is, ha hozza a számlát. Van egy céged, van autód, tankoltál, jössz, s visszaadjuk. Áfabefizetőnek kell lenned. Mondtam, hogy a lakosság 75 százaléka, azaz 16 millió ember számára a havi plusz kiadás 60 bani és 4 lej közötti lesz” – fejtette ki a tárcavezető.
Eközben – mint arról beszámoltunk – a kormány sajtóirodája által szerda délután kiadott közlemény szerint a 7,5 tonnásnál nagyobb, teherszállító kamionok esetében alkalmazzák a konstrukciót, az érvelés szerint azért éppen rájuk vonatkoznak a kedvezmények, mivel az áruszállítás drágulása kihat valamennyi ár meghatározására.
A rendelet értelmében 1000 literenként 40 eurót kapnak majd vissza rajtuk kívül az M2-es és M3-as besorolású személyszállító eszközök tulajdonosai is, kivételt a helyi tömegközlekedés képez. Ugyanakkor a Román Posta 3,5 tonnásnál nagyobb járművei után is visszakérhető a kedvezmény.
Mint arról beszámoltunk, ebben a konstrukcióban az előzetes számítások szerint a visszajuttatás 353 millió lejjel rövidíti meg a 2014-re tervezet költségvetési bevételeket.
Andrea Schaechter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője pedig már jelezte a kormánynak, hogy más intézkedések révén pótolni kell a kiseső bevételeket, továbbá az IMF szerint, amennyiben a következő időszakban nem sikerül hatékonyabbá tenni az adóbehajtást, akkor a kormánynak a kiadások csökkentésén kell gondolkodnia, mivel pótolni kell a január óta eltelt három hónap kieséseit is. Mint ismeretes, a hétcentes adót már januárban ki kellett volna vetnie a Ponta-kabinetnek, ám végül külső nyomásra a három hónappal történő halasztás mellett döntöttek.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!