
Sepsiszentgyörgyön 2,14 százalékos volt az elmúlt évben a munkanélküliségi mutató, miközben az országos átlag 5,25 százalékos volt, ugyanakkor a város saját bevételei, a személyi jövedelemadóból visszaosztott összeg is folyamatosan növekszik, így nagyobb összegekkel tudja a város támogatni a közszolgáltatásokat, például a tömegközlekedést és a köztisztasági vállalatot – emelte ki éves beszámolójában Antal Árpád polgármester.
2015. május 04., 20:032015. május 04., 20:03
Az elöljáró (képünkön) ugyanakkor felsorolta az út- és járdajavításokat, a kialakított parkolókat, a nagyobb beruházásokat és az önkormányzat által szervezett rendezvényeket, hangsúlyozva, továbbra is próbálnak egyensúlyt tartani az infrastruktúra-fejlesztés és a közösségépítés között.
A polgármester egyúttal arról is beszélt, hogy támogatja az önkormányzati dolgozók sztrájkját, hiszen a kormány évek óta nem lépteti érvénybe a közalkalmazottak fizetését szabályozó törvényt, holott az önkormányzatok munkatársainak egy része a minimálbér alatt keres, ami teljesen törvénytelen. Egy frissen végzett jogász kevesebb, mint ezer lejt kap, miközben egyre nagyobb a felelősség, ecsetelte az elöljáró. Szerinte, ha nem tudnak tisztességes fizetéseket biztosítani, hamarosan lebénul az egész közigazgatás.
A sepsiszentgyörgyi városházán jelenleg 30 százalékkal kevesebben dolgoznak, mint 2008-ban, Antal első mandátumának kezdetén, ugyanakkor a fizetések alacsonyabbak, míg a munka volumene és a felelősség körülbelül ötszörösére növekedett. Az elöljáró leszögezte, azért is értethetetlen, hogy a kormány miért nem járul hozzá a közigazgatásban dolgozók fizetésének az emeléséhez, mert azt nem a központi költségvetésből biztosítják, hanem az önkormányzatok büdzséjét terheli.
Antal szerint azért kell tisztességes béreket biztosítani a közalkalmazottaknak, hogy tisztességes, jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak a lakosságnak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!