
Fotó: Lukácsi Lehel
Adóamnesztiát ad a kormány azoknak a nyugdíjasoknak és kismamáknak, akik önhibájukon kívül részesültek a jogosultnál magasabb juttatásban – jelentette be tegnap a kabinet ülését követően Rovana Plumb munkaügyi miniszter. A kormány kedden fogadta el a vonatkozó jogszabálytervezetet.
2014. augusztus 19., 17:302014. augusztus 19., 17:30
Az ügy előzménye – amint arról korábban beszámoltunk –, hogy Victor Ponta miniszterelnök augusztus elsején arra kérte fel a tárcavezetőt, dolgozzon ki egy tervezetet, ami lehetővé teszi, hogy a nyugdíjasoknak ne kelljen visszafizetniük a pluszban kapott összegeket, Plumb pedig ugyanaznap jelezte, hogy az anyák a gyermeknevelési pótlék mellett évi 1500 lejes jövedelemre tehetnek szert otthoni munkával, és az a 12 ezer nő, aki eddig is így járt el, és vissza kellene fizetnie a pótlékot, pénzügyi amnesztiában részesül
A munkaügyi miniszter keddi sajtónyilatkozatában ki is emelte, hogy betartották adott szavukat, s a kormány máris előrukkolt a vonatkozó jogszabályokkal. Miután most a kabinet elfogadta az adóamnesztiát, a két törvénytervezetet továbbítják a parlament elé, közölte a tárcavezető.
A kormányülésen egyébként Victor Ponta is hangsúlyozta, a kabinet kötelessége, hogy megvitatásra a döntéshozókhoz is továbbítsa a tervezeteket. „Ha a parlament elfogadja, azt az üzenetet kell eljuttatnunk ezekhez az emberekhez (akiket bizonyos, nem jogosultan kapott összegek visszafizetésére köteleznek – szerk. megj.), hogy ne essenek pánikba, ne kövessenek el szélsőséges cselekedeteket, ne higgyék, hogy véget ér az életük néhány köztisztviselő miatt, aki nem végezte rendesen a dolgát” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ponta egyébként korábban is arról beszélt, hogy céljuk a kétségbeesés határára jutott emberek megsegítése. Mint ismeretes, miután kiderült, hogy nagyobb összeget kell visszafizetniük az államkasszába, több idős személy is öngyilkos lett.
Mint Rovana Plumb kedden elmondta, az amnesztia valamennyi nyugdíjaskategóriára érvényes lesz, akik a jogszabály hatályba lépése előtt nyugállományban voltak. Azokra azonban nem vonatkozik az adósság eltörlése, akiket saját mulasztásuk vagy hibájuk miatt szólítottak fel bizonyos összegek kifizetésére.
Mint a miniszter emlékeztetett, azok nem részesülnek amnesztiában, akik hamis nyilatkozatokkal, illetve dokumentumokkal tettek szert bizonyos juttatásokra. „A nyugdíjpénztár feladata valamennyi iratcsomó átvizsgálása. Jelenleg 30 ezer nyugdíjas érintett, akiknek összesen 65 millió lejt kellene visszafizetnie. Jelzem, ezek az összegek nem befolyásolják a 2014-es évi társadalombiztosítási költségvetést” – fejtette ki Plumb.
Hozzátette: a második jogszabály azokra a kismamákra vonatkozik, akiknek a gyes mellett végzett munka miatt kellene bizonyos összegeket visszafizetniük. Elmondása szerint 12500 kismama érintett, akiktől mintegy 15 millió lejt követelnek. Hasonlóképpen a nyugdíjasokhoz, azok az édesanyák sem részesülnek amnesztiában, akik saját hibájukból jutottak ebbe a helyzetbe.
Most Plumb nem közölt részleteket, augusztus elsején viszont arról beszélt, hogy az anyák a gyermeknevelési pótlék mellett évi 1500 lejes jövedelemre tehetnek szert otthoni munkával, és az a 12 ezer olyan nő, aki eddig is így járt el, és vissza kellene fizetnie a pótlékot, pénzügyi amnesztiában részesül.
A munkaügyi miniszter akkor azt is bejelentette, hogy a kormány módosítani fogja a 111/2010-es sürgősségi rendeletet, amely a gyermeknevelési szabadság időtartamát és a pótlék összegét szabályozza, hogy bármely szülő, aki pótlékot kap, otthoni munkával más jövedelemre is szert tehessen. A jövedelem javasolt legfelső határa mintegy 1500 lej évente, vagyis három szociális referenciaindexnek megfelelő összeg.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!