2013. január 02., 20:552013. január 02., 20:55
A 257 szavazattal 167 ellenében megszavazott törvénnyel elkerülhetővé váltak a jelentős adóemelések és azok az összesen mintegy 600 milliárd dolláros költségvetési megszorítások, amelyeknek a korábbi tervek szerint január 1-jétől kellett volna életbe lépniük az Egyesült Államokban.
A képviselőházban többséggel bíró republikánusok egynapi intenzív politikai mérlegelés után tettek le arról a szándékukról, hogy további, mintegy 300 milliárd dollárnyi kiadáscsökkentésekkel módosítsák a megállapodást. A kompromiszszumot keddre virradóra elsöprő többséggel jóváhagyó szenátus vezetői ugyanis estére értésre adták, nem hajlandók újra szavazni egy módosított változatról. Ha a republikánusok nem vonulnak vissza, akkor az a Joe Biden demokrata párti alelnök és a republikánusok szenátusi vezetője, Mitch McConnell által hétfőn kötött megállapodás teljes újratárgyalását tette volna szükségessé, s a helyette automatikusan életbe lépő megszorítások újabb receszszióval fenyegették volna a világ legnagyobb gazdaságát. A politikai felelősség mindezért a republikánusokra hárult volna.
A legtehetősebbek megadóztatásának jelszavával két hónapja újraválasztott Barack Obama elnök – aki a döntést jelentős politikai sikereként könyvelheti el – üdvözölte a képviselőházi szavazást, ugyanakkor leszögezte, hogy a történtek után nem kívánja megismételni a tavalyi év megosztó kongresszusi vitáját a hitelfelvételi plafonról. fehér házi beszéde után Obama azonnal visszautazott Hawaiira, hogy folytassa szabadságát, amelyet múlt szerdán a kétpárti egyeztetések ellenőrzése céljából szakított meg. Az elmúlt hétvégén nem sikerült egyezségre jutni a költségvetési szakadék elkerüléséről. Barack Obama amerikai elnök még december 28-án találkozóra hívta a washingtoni Fehér Házba a demokrata és a republikánus párt két-két vezető politikusát, hogy a december 31-ei határidő lejárta előtt még egyszer megpróbáljanak megállapodni azokról az intézkedésekről, amelyekkel elkerülhető a költségvetési szakadék.
Közben londoni pénzügyi elemzők tegnapi helyzetértékeléseikben úgy vélték, nem oldotta meg az Egyesült Államok hosszú távú államháztartási problémáit a washingtoni kongresszusi megállapodás, és kétséges, hogy az amerikai politika jelenlegi állapotában egyáltalán képes-e fenntartható pályára állítani a közfinanszírozási rendszert. A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport – és az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research szakelemzőinek egybehangzó megállapítása szerint gyakorlatilag annyi történt, hogy az amerikai törvényhozás két hónappal kitolta a döntést a szövetségi költségvetés kiadási megszorításairól.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.