
Több száz vasutas tüntetett kedden a pénzügyminisztérium épülete előtt a tervezett bércsökkentések és elbocsátások ellen.
2013. július 16., 14:452013. július 16., 14:45
2013. július 16., 14:492013. július 16., 14:49
A Román Vasúttársaság áruszállító részlegénél (CFR Marfă) a pénzhiány miatt már jövő héttől 20 százalékos munkaidő-csökkentést vezetnek be, ami 20 százalékos bérlevonást is maga után von. Mindez annyit jelent, hogy az alkalmazottaknak hetente öt helyett csupán négy napot kell dolgozniuk, és csak a ledolgozott napokat fizeti ki nekik a társaság. Hasonló intézkedést vezettek be az utasszállító ágazatnál is, ott azonban az alkalmazottaknak havonta csupán egy napig kellett kényszerpihenőre vonulniuk.
A vasúttársaság emellett jelentős leépítésekkel próbál kilábalni a gazdasági nehézségekből. Bár pontos számok nincsenek, cégen belüli források három- és négyezer fő közötti leépítésre számítanak. A CFR Marfától például várhatóan több mint 1500 főnek kell távoznia, a vasúti infrastruktúra karbantartásával foglalkozó részleg pedig mintegy kétezer alkalmazottjától készül megválni.
A közlekedési minisztérium közleményben reagált a tüntetésekre. A dokumentum rámutat, hogy a CFR Marfă nemrégiben aláírt privatizációs szerződésében nincs hivatalos, az alkalmazottak elbocsátására vonatkozó kitétel, ugyanis a vasúttársaság összes ágazatánál arra számítanak, hogy az alkalmazottak egy része önként távozik majd. A tárca a közleményben ígéretet tesz arra, hogy a távozó alkalmazottak a kollektív elbocsátások nyomán munka nélkül maradt állami alkalmazottak támogatására vonatkozó 36/2013-as kormányrendelet értelmében a 2013 és 2018 közötti időszakban szociális támogatásban részesülnek.
A vasutas szakszervezetek vezetői azonban figyelmeztettek: a minisztériumi ígéretek ellenére a végkielégítésekre és a szociális támogatásra fordítandó összegek nem szerepelnek a költségvetésben, így fennáll a veszélye, hogy az alkalmazottakat még idén elküldik, a pénzt azonban csak jövőre kapják meg.
A vasúttársaság egyébként jelentős veszteséggel működik. Az utasszállító ágazat tavaly mintegy egymilliárd lejes veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, míg a most magánkézbe kerülő CFR Marfă vesztesége 405 millió lej volt, ami a 2011-es veszteség négyszerese.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!