
Fotó: Szucher Ervin
A hazai álláskeresők többsége beszél valamilyen idegen nyelvet az interneten közzétett hirdetések alapján – számolt be a Tjobs.ro online platform.
2014. augusztus 12., 19:212014. augusztus 12., 19:21
Csatlós Orsolya szóvivő (képünkön) kifejtette: noha az általuk készített statisztika alapján a romániai munkakeresők komoly idegennyelv-ismerettel rendelkeznek, külföldi munkavállalás során a legtöbben mégis olyan beosztások iránt érdeklődnek, amelyek nem igényelnek különösebb nyelvtudást. A kommunikációs szakember ezt azzal magyarázta, hogy sokan restellnek megszólalni egy évek óta nem gyakorolt idegen nyelven.
A Tjobs.ro munkahely-közvetítő portál az év első hat hónapjában több ezer pályázatot vizsgált meg, a felmérés alapján pedig legtöbben az angol, a francia, a spanyol és az olasz nyelvet jelölik meg beszélt idegen nyelvként. Érdekes módon németül nagyrészt az 55 esztendőn felüliek beszélnek, emellett pedig a görög, a portugál, a török, a holland és az orosz nyelvismeret is gyakran szerepel a kitöltött jelentkezési íveken. Kisebb arányban ugyan, de több száz önéletrajzban a kínai, a cseh és a dán nyelvismeretet is feltüntették az álláskeresők.
A felmérés arra is rávilágít, hogy az elmúlt időszakban robbanásszerűen megnőtt a hajón végzett munkák iránt érdeklődők száma. Erre a fizikailag rendkívül megterhelő feladatra elsősorban férfiak jelentkeztek, a pályázó nők aránya alig haladja meg a 25 százalékot. A második legkeresettebb állás a szállodaszemélyzeti feladatkör.
„Ez nem meglepő, hiszen nyáron megugrik a szezonális munkalehetőségek aránya. Sokan szeretnének hajóra szállni, még akkor is, ha tudják, hogy ott kegyetlen iramban kell dolgozni, viszont az is lényeges szempont, hogy nem igényel különösebb képzést. A fiatalok között ugyanakkor a raktárosi munkakör is kezd egyre népszerűbb lenni” – fejtette ki lapunknak Csatlós Orsolya.
A keresett állások népszerűségi listájának harmadik fokán a brit raktári munka áll, emellett a németországi gépkocsi-vezetői állás, valamint az olasz mezőgazdasági és brit idősgondozási munkák is nagy népszerűségnek örvendenek. A Tjobs felmérése szerint egyre divatosabbá válik a légikísérői munkakör is, amelyre közel ezren jelentkeztek idén. A külföldi munkaadók többsége egyébként hegesztő szakembert keres az online platform összeállítása szerint.
A felmérésből az is kiderült, hogy a romániai álláskeresők mintegy 57 százaléka nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Úgy tűnik, hogy a férfiak sokkal nyitottabbak a külföldi munkavállalásra, soraikból kerül ki a jelentkezők kétharmada. Az online platformot a bukarestiek, majd a Konstanca, Prahova és Temes megyeiek közül keresték fel a legtöbben.
A Székelyföldről Maros megyéből érdeklődnek a legtöbben állás iránt, 2014 júliusáig mintegy kilencezer marosszéki regisztrált a Tjobs oldalára. A platform egy korábbi, júniusi felméréséből egyébként az derült ki, hogy idén a felsőfokú végzettséggel rendelkezők köréből a legtöbben orvosi és egészségügyi állásokért hagyják el az országot.
Ezt követik az IT Software és Hardware, mérnöki és vegyiparban meghirdetett munkák. Ebből a szempontból a legvonzóbbnak Franciaország bizonyult, Szaúd-Arábia, Anglia, Németország, Svájc, Belgium, Svédország és Ausztria előtt.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
szóljon hozzá!