Hirdetés

Bevezetik a hétcentes jövedéki adót

FRISSÍTVE – Hiábavalónak tűnik Traian Băsescu államfő legújabb kísérlete arra, hogy a kormány lemondjon az üzemanyagok literenkénti hétcentes extra jövedéki adójának kivetéséről, a szerdai kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök leszögezte, áprilistól mindenképpen bevezetik az intézkedést.

Bálint Eszter

2014. március 26., 16:152014. március 26., 16:15

2014. március 26., 18:172014. március 26., 18:17

A kormányfő egyúttal azt mondta, a korrekt fuvarozó cégek az adó számottevő részét visszaigényelhetik majd.

Traian Băsescu kedden este levélben kérte a kormányfőtől, mondjon le az új adóról, szerinte ugyanis az intézkedés túl nagy és felesleges nyomást gyakorolna az üzleti szférára és a fogyasztókra egyaránt.

Amint arról több ízben is írtunk, a kormány már januártól ki akarta vetni az új illetéket, ám végül az államelnök és a fuvarozók nyomására három hónappal elhalasztották annak bevezetését.

Most viszont hajthatatlannak tűnnek, Ioana Petrescu pénzügyminiszter szerint ennek oka, hogy a költségvetésnek szüksége van az új adóból befolyó összegekre, ezek nélkül nem tudnák az év végéig biztosítani a nyugdíjakat és a közszféra fizetését.

Az újonnan kinevezett tárcavezető egyébként kijelentésével rácáfolt Ponta érveire, miszerint azért van szükség a 7 centekre, hogy az így befolyó összegeket autópálya-építésre fordíthassák. Ponta később cáfolta Petrescu kijelentését, mondván, van pénz a bérekre és a nyugdíjakra.

Az államelnök egyébként a kormányfőhöz intézett levelében emlékeztetett, a számítások szerint egy liter üzemanyag ára átlagosan 42 banival nőhet az extra jövedéki adó kivetése nyomán, ami pedig minden bizonnyal hozzájárulna valamennyi termék és szolgáltatás drágulásához, mindez pedig inflációt generálna, és a fogyasztás visszaeséséhez vezetne, hiszen egyensúlytalanságot teremtene a fizetések és az árszint között.

Ugyanakkor – fűzte hozzá az államfő – a fuvarozók versenyképessége is csökkenne az intézkedés nyomán, igaz, korábban azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben a kormány nem gondolja meg magát, akkor április elseje után kizárólag külföldön fognak tankolni, ami pont akkora kiesést okozna összességében az államkasszának, mint amennyi egyébként befolyna a 7 centes extra adóból.

Băsescu ugyanakkor arra is kitért, hogy a mezőgazdaság is megsínyli az új illetéket, akadályozza annak fejlődését, miközben a tavalyi évben meghatározó mértékben járult hozzá az ország gazdaságának alakulásához.

„Az említettek tükrében arra kérem, miniszterelnök úr, hogy vegye fontolóra az üzemanyagok jövedéki adójának az emelését, a 2014-es évre elfogadott költségvetésben van ugyanis elég tartalék ahhoz, hogy ne legyen szükség áremelésekre\" – szögezte le az államfő, aki szerint az adóbehajtás hatékonyabbá tételével is befolynának a szükséges pénzösszegek az államkasszába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
Hirdetés
Hirdetés