
Fotó: Szentes Zágon
A hétvégén a palócvidéki Kozárdon véget ért szeminárium keretében tizenöt, a világ különbözõ sarkából – a kanadai Quebectõl Albánián keresztül a svájci Alpokból és Székelyföldrõl – érkezõ oktató kaphatta meg a diplomát. Romániából egyelõre mindössze hárman szerezték meg az Unióban elismert oklevelet. A nemzetközi tréneri címmel büszkélkedhetõk között három erdélyi magyar pedagógus található: Nagy Tõkés Ferenc, az Udvarhelyszéki Faluturizmus és a Romániai Magyar Faluturizmus képviselõje, Pál Zoltán, a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem tanára és Nagy László Mihály, a marosvásárhelyi Magna Oktatási Központ igazgatója, a Pannonforrás Kárpát-medencei Felnõttoktatási Hálózat szenátora. „Ez a diploma nem egy minõsítõ oklevél, hanem elkötelezettség arra, hogy mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a saját otthoni célcsoportja felzárkózhasson az európai és a nemzetközi faluturizmus élvonalához, abba a mozgalomba, amely a vidéken élõk jövõjét, jobb megélhetési lehetõségeit rejti magában” – fejtette ki az ír John Toland, az RTI igazgatótanácsának képviselõje. A tapasztalat, a tudás és a tenni akarás mellett az oklevélnek is megvan a maga szerepe: 2004 óta egyetlen vendégfogadó vállalkozó sem mûködtethet panziót akkreditálás nélkül. A faluturizmusban dolgozók számára a tréningeket újabban csak uniós oklevéllel rendelkezõ pedagógusok tarthatják.
Az ötnapos trénerképzésen a résztvevõk megoszthatták vidékük jellegzetességeit, értékeit és gondjait, megismerkedhettek a palócföldi faluturizmus fortélyaival. A tapasztalatcserék ugyanakkor egy nemzetközi trénerképzõ hálózat alapjait is jelentették. „A kiosztott oklevelek birtokában mindenki azzal tért haza, hogy ez az elsõ lépés volt afelé, hogy a faluturizmusban tevékenykedõ helyi vállalkozók minõségi szaktudást szerezhessenek. Ugyanakkor mi, erdélyiek olyan mítoszokkal voltunk kénytelenek leszámolni, mint amilyenek a hazai és fõként a székelyföldi faluturizmus körül keringenek. Rá kellett ébrednünk, annyira kezdõk vagyunk, hogy egy olyan ország is, mint Albánia, lóhoszszal elõttünk áll” – nyilatkozta lapunknak a Magna Oktatási Központ vezetõje, Nagy László Mihály. Mint kifejtette, a külföldi turista igényeit kielégítõ felzárkózáshoz nem elég szép tájakat mutogatni, és pálinkával kínálgatni a vendéget. „A faluturizmus olyan kihívások elõtt áll, amelyek komoly szaktudást igényelnek. A nemzetközi oklevelet szerzett tizenöt személy többsége maga is a vidéki turizmus területén keresi a kenyerét, mégis mindenki úgy érezte, folyamatosan kell képeznie magát” – tette hozzá Nagy László Mihály.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.