
2009. március 24., 09:402009. március 24., 09:40
A lap információi szerint Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter már reagált is a BND jelentésére, s azonnali hatállyal egy gazdasági és pénzügyi „válságstábot” hozott létre minisztériumában. A rendkívüli testület feladata az, hogy információkat gyűjtsön azokról az országokról, amelyeket a politikai helyzet destabilizálódása a leginkább fenyeget, s a német politika számára ezzel kapcsolatban „megoldási javaslatokat” dolgozzon ki.
A fókuszban Kelet-Európa áll – értesült a Handelsblatt, utalva arra, hogy egyes országoknak a gazdasági zavarok mellett immár súlyos politikai nehézségekkel is szembe kell nézniük. Ennek kapcsán az újság emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök most bejelentett lemondása előtt a pénzügyi válság következtében már a lett kormány is lemondásra kényszerült.
| Lettországnak nem elegendőek az eddig kapott eurómilliárdok, újabb egymilliárd euró kölcsönre lehet szüksége az Európai Bizottságtól vagy az EU tagországaitól a pénzügyi válság hatásainak mérséklésére – jelentette ki a balti ország új kormányfője, Valdis Dombrovskis. Lettország eddig 3,1 milliárd eurót kapott a Bizottságtól, 1,7 milliárd eurót a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és 1,8 milliárd eurót Svédországtól, illetve több más északi országtól. Dombrovskis szerint nem valószínű további jelentős támogatás az IMF részéről, mivel az ország megközelítette a felvehető hitel felső határát. |
A Financial Times Deutschland német üzleti s egyben politikai napilap idézte Joaquín Almunia pénzügyi biztost, aki szerint „még több válsággal és még több pénzügyi segélyigénnyel” kell számolni azon tagállamok részéről, amelyek nem tartoznak az euróövezethez. A lapnak nyilatkozva Robert Zoellick, a Világbank elnöke figyelmeztetett arra, hogy 2009 egy „rendkívül veszélyes” év lesz, mégpedig a politikai és a szociális stabilitást veszélyeztető kockázatokkal. Zoellick szerint szervezete számára különös aggodalmat okoz a bankszektor helyzete az új uniós tagállamokban.
Közölte, hogy a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tárgyalásokat folytatott a régióban érdekelt nyugati pénzintézetekkel. E tárgyalások hátterében az a félelem állt, hogy a nyugati anyabankok esetleges tőkekivonása a kelet-európai bankrendszer összeomlásához vezethet. Ez pedig Nyugat-Európa pénzintézeteit is veszélyeztetné.
Ugyancsak a Financial Times Deutschland számolt be arról, hogy a térségben kialakult helyzet súlyosságára figyelmeztetett Horst Köhler német államfő is. Köhler – aki korábban a Nemzetközi Valutaalap vezetője volt – négyszemközti beszélgetésen hívta fel Angela Merkel kancellár figyelmét a régióban fenyegető kockázatokra.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.