
Egyre több tengerparti szállodatulajdonos költözteti Bulgáriába vállalkozását, mivel a szomszédos országban jóval kedvezőbb adófeltételekkel várják a beruházókat – nyilatkozta Dragoş Răducan, a Romániai Turisztikai Vállalkozások Szövetségének (FPTR) alelnöke.
2014. február 26., 19:132014. február 26., 19:13
„A lényegesen kisebb adók és illetékek miatt Bulgáriában szinte fele annyi pénzből fenn lehet tartani egy szállodát, mint itthon. A Bulgáriába költöző vállalkozók is romániai állampolgárokat alkalmaznak, viszont egy személy után nem 86, hanem csak 43 százalékos adót kell befizetniük” – magyarázta Răducan (képünkön).
Hozzátette: a szomszédos országban emellett az általános forgalmi adó (áfa/TVA) és a profitadó is jóval alacsonyabb, mint Romániában.
Mint rámutatott: néhány hoteltulajdonos már a tavalyi szezonban Bulgáriában „próbált szerencsét”, idén viszont már több tucat olyan vállalkozóról szól, aki a határ másik oldalán szerez nyereséget. Răducan ugyanakkor elmondta: az általa képviselt szövetség nem támogatja ezt a gyakorlatot, hiszen tavaly a belföldi tengerparti nyaralók száma 10, míg a külföldi turisták száma 11 százalékkal csökkent Romániában.
Az FPTR vezetői nemrég arról is beszámoltak, hogy tavaly a romániai szállodák több mint 70 százaléka eladó volt a veszteségesség miatt.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!