Hirdetés

„Elrepülhet” Aradról a WizzAir

Kivonul Aradról a WizzAir légitársaság, az Aradon.ro hírportál értesülései szerint a Maros-parti várost már jövő héten maga mögött hagyja a cég. 

2015. április 09., 16:492015. április 09., 16:49

Noha a megyeszékhelyen egy – Arad és Milánó között – járatot működtető WizzAir még nem adott ki hivatalos tájékoztatást az ügyben, Dan Bălăcel, az aradi repülőtér igazgatója úgy nyilatkozott: az általa vezetett légikikötő az egyetlen, amelynek feljlesztése nem szerepel a közlekedésügyi minisztérium nagyszabású infrastrukturális tervében (master plan).

Bălăcel azt is elmondta, a szaktárca projektjében hibás adatok szerepelnek az aradi repülőtérrel kapcsolatban. „A master plan szerint a mi légikikötőnknek egyetlen utasa sem volt az elmúlt években, holott több ezer ügyfelet szolgáltunk ki, az erről szóló statisztikát pedig el is küldtük a minisztériumba. Még csak el se látogattak a repülőtérre, a hibás statisztikát egy irodában dobták össze” – panaszolta az igazgató. Hozzátette: szerinte ez az egyetlen oka annak, hogy a WizzAir kivonul Aradról.

„Az, hogy kimaradtunk a nagyszabású tervből, azt jelenti, hogy nem vagyunk részesei a fontosabb európai útvonalaknak, hogy semmi szükség ránt” – fogalmazott Dan Bălăcel.

Az aradi reptér igazgatója szerint ugyanakkor nincs még minden veszve, hiszen az Európai Unió nem fogadta el eredeti formájában a master plant, hanem visszaküldte azt a közlekedésügyi minisztériumhoz újratervezésre. Bălăcel kifejtette: az általuk összeállított statisztikákat ismét elküldték Bukarestbe, mindegyik aradi honatyának, illetve mindegyik minisztériumnak, amely aláírta a nagyszabású tervet.

„Reményeink szerint a szaktárca kijavítja a hibákat, és az új változatban már mi is szerepelni fogunk, de sajnos ez sem garancia arra, hogy a WizzAir visszatér” – magyarázta az igazgató. Hozzátette: már tárgyalásokat kezdtek más légitársaságokkal, de ezzel kapcsolatban nem árulhat el részleteket. Az aradi reptéren egyébként hamarosan nagyszabású átalakítási munkálatoknak fognak neki, amelyek 2016-ban fejeződnek be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés