Hirdetés

Adótörvénykönyv: hátrányba kerülhetnek a legkisebbek

A kisvállalkozásokra és az egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező magánszemélyekre rónak majd nagyobb terhet az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatok a szakértők szerint.

2015. március 04., 19:412015. március 04., 19:41

2015. március 04., 19:482015. március 04., 19:48

Ezzel szemben a módosító tervezetet kidolgozó pénzügyminisztérium illetékesei többször is hangoztatták, hogy a változtatásokkal éppen az ebben a kategóriába tartozó vállalkozókat akarják segíteni. A szakértők úgy vélik: az egyes előírások első látásra valóban hatékonynak tűnnek, de egészében vizsgálva a kezdeményezést kiderül, hogy a kis cégek fognak jelentős hátrányba kerülni.

Csak elméletben csökken az adó

Amennyiben hatályba lép az adótörvénykönyv módosított változata, a kisvállalkozásokat az alkalmazottak száma alapján adóztatják majd. A szaktárca szerint erre azért van szükség, mert az országban működő mintegy 500 ezer kis cégből közel 300 ezer nem rendelkezik beosztottakkal, tehát minden bizonnyal feketén dolgoztatják az alkalmazottakat.

Alapvetően tetszik az RMDSZ-nek az adótörvénykönyv tervezete

„Az RMDSZ két fontos javaslata is bekerülhet az új adótörvénykönyv módosításait célzó tervezetbe. Ha a kormány valóra váltja a tervezetbe foglalt irányelveket, vállalkozóbarát környezet alakul ki Romániában” – mondta Erdei-Dolóczki István képviselő.

Az elképzelés szerint azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek hivatalosan nincs beosztottjuk, üzleti forgalmuknak 3 százalékát és negyedévente további 1530 lejt kellene befizetniük adóként. Egy alkalmazott esetén az illeték 3 százalék, míg legalább két beosztottal az adó 1 százalékra csökkenne.

A tervezet ugyanakkor csak a teljes munkaidőben, legalább a havi bruttó 975 lejt kereső alkalmazottakat veszi figyelembe, így a cégeknek már nem lenne kifizetődő részmunkaidős állásokat meghirdetni.

Sorin Istrate, a Contexpert könyvelési cég menedzsere a Capital.ro gazdasági hírportálnak elmondta: mivel a vállalkozásoknak az egyes alkalmazottak után is különböző adót kell befizetniük, a százalékok csökkentése a gyakorlatban semmilyen enyhítést nem jelentene a cégeknek.

Cégek szűnnek meg

Darius Vâlcov pénzügyminiszter azt sem tartja tragédiának, ha a módosítások nyomán cégek szűnnek meg. Korábban a Capitalnak adott interjújában úgy fogalmazott: becslései szerint mintegy 80 ezer kisvállalkozás bezárásához, illetve „néhány százezer” PFA megszüntetéséhez vezetnek az adótörvénykönyv új előírásai, de „ennek semmilyen következménye nem lesz az ország gazdaságára nézve”.

„Romániában jelenleg mintegy 820 ezer személy rendelkezik egyéni vállalkozói engedéllyel, közülük pedig 220 ezren alkalmazottak is. Nem okoz semmilyen problémát, ha ezek az emberek kizárólag beosztottak lesznek, és a törvényeknek megfelelően fizetik az adókat” – fogalmazott a tárcavezető.

A tervezet minden adókedvezményt eltörölne a magánvállalkozók esetében, így például minden jövedelem után be kell majd fizetniük a 10,5 százalékos társadalombiztosítási hozzájárulást. Sorin Istrate szerint a módosítás nyomán a PFA-val rendelkező magánszemélyek által befizetendő adó a mostani 26 százalékról a nettó jövedelem 43,5 százalékára növekszik.

Egy másik módosítás, amely hátrányosan érinti a kis cégeket és -vállalkozókat, hogy az ingatlanadó mértékét az épület, illetve lakás rendeltetése alapján határozzák majd meg, és nem aszerint, hogy a tulajdonos jogi vagy magánszemély. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a kis cégek többsége magánlakásban működik, így az intézkedés további terheket ró a vállalkozásokra. Romániában egyébként ezer lakosra 21,3 kis- és közepes vállalkozás jut, ehhez képest az európai uniós átlag 42,7 az ezerhez.

Kevesebb jövedelemadó a szerzői jogdíj után

Darius Vâlcov még múlt héten Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a módosított adótörvénykönyv szerint csökkenni fog a szerzői jogdíjból származó bevétel után fizetendő jövedelemadót ez például a szabadúszó írókat, színművészeket, festőket, tervezőket és újságírókat érinti. Az adócsökkentés csak azokra az alkotókra vonatkozik majd, akik 2015-ben a szerzői jogdíjon kívül semmilyen más forrásból nem részesültek jövedelemben.

A Hotnews.ro hírportál összeállítása szerint például egy alkotó, aki havi 1000 lejt keres, idén 236 lejt fizet be jövedelemadó és más hozzájárulások formájában, ez az összeg jövő évben 182 lejre, 2017-ben 166 lejre csökken. Kétezer lejes bevétel esetében az idei állami hozzájárulás 471 lejbe kerül, míg 2016-ban 364 lejt, 2017-ben pedig 333 lejt kellene lerónia.

A tervezett módosítás nem mindenki tetszését nyerte el: a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a pénzügyminisztérium a gyakorlatban nem mérsékli az adókat, hanem csak „máshová költözteti az egyes illetékeket”. Gazdasági elemzők rámutattak: a szerzői jogdíj után származó adó csökkentése okozta kiesést a kormány éppen az egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyeken hajtja be. Az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó tervezet jelenleg közvitán van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés