Hirdetés

Adómentességet kérnek az üdülési csekkekre

Az adómentes üdülési csekkekért lobbizik a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT). 

Bíró Blanka

2013. július 01., 16:502013. július 01., 16:50

2013. július 01., 16:512013. július 01., 16:51

Herman Rosner, a szervezet igazgatótanácsának tagja tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, az adómentesség fellendítené a turizmust és a gazdaságot, visszaszorítaná az adócsalást és ezzel a nem lojális konkurenciát, a gyógyturizmus térhódításával csökkenne a gyógyszerfogyasztás és a betegszabadságok száma. Mint emlékeztetett, 2009-ben sürgősségi kormányrendelettel vezették be az üdülési csekkek intézményét, akkor még ezek után nem kellett adózni, ám 2010-ben, amikor elfogadták az új adózási törvénykönyvet, eltörölték az adómentességet, így a munkáltatónak 16 százalékos adót kell fizetnie, és az alkalmazott esetében is jövedelemnek számít a csekk, tehát neki is adóznia kell utána. Rosner elmondta, a sürgősségi kormányrendelet most került a képviselőház elé, ezért az ANAT annak érdekében lobbizik, hogy újra vezessék be az adómentességet.
A Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete egyébként több módosító javaslatot fogalmazott meg, ezeket el is küldték Maria Grapini idegenforgalmi miniszternek, a képviselőház szakbizottságainak, ugyanakkor tagjaik minden megyében megkeresik a parlamenti képviselőket, akiket szintén meg próbálnak győzni, hogy szavazzák meg a javaslataikat. Kérik továbbá, hogy a közszférában a nyaralási prémiumokat kizárólag csak az országban felhasználható üdülési csekkek formájában adhassák ki. Mint Rosner fogalmazott, még mindig vannak ugyanis közintézmények, állami vállalatok, ahol az alkalmazottak kapnak úgynevezett „szabadságpénzt\", ám ezt elköltik például lakásfelújításra vagy külföldi nyaralásra, így a romániai turizmus valamint a gazdaság nem profitál ebből. Az idegenforgalomban érdekelt ugyanakkor azt is szeretnék elérni, hogy az üdülési csekkek után ne kelljen általános forgalmi adót (áfa/TVA), illetve más illetéket fizetni, sem az alkalmazónak, sem az alkalmazottnak.
Az üdülési csekkek értéke legtöbb hat minimálbér, tehát 4800 lej lehet, Rosner szerit pedig a munkaadókat ösztönözné, ha ezt a pénzt adómentesen adhatnák az alkalmazottaknak. Mint felidézte, 2009 és 2010 között, nem egészen két évig volt adómentes az üdülési csekk, de akkor nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, elmaradt a gazdaságélénkítő hatása, mert a válságban kevesebb fizetést és egyéb juttatásokat engedtek meg a vállalatok. Ebben az időszakban mindössze 8 millió lej értékben adtak ki ilyen utalványokat.
A turisztikai szakember úgy véli, a gazdasági helyzet annyira stabilizálódott, hogy most újra lehetne próbálkozni az adómentes vakációs jegyekkel. Rosner emlékeztetet, a román turizmus mintegy 40 százaléka feketén működik, a csekkek révén viszont ki lehetne azt fehéríteni, hiszen ezeket csak hivatalosan lehet beváltani.
Az ANAT képviselője arra is felhívja a figyelmet, hogy a romániai munkavállalók kétharmada nem utazik el sehova a pihenőszabadsága alatt, így szerinte nem pihenik ki magukat, ezért nő a megbetegedések száma és a gyógyszerfogyasztás. n Bíró Blanka

Több a turista
Az idei év első négy hónapjában több turista érkezett az országba, de kevesebbet maradtak, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Idén összesen 7,6 millió turista 19 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken. Herman Rosner elmondta, 6,9 százalékkal nőtt az érkezések száma, ám 22 százalékkal csökkent a szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. A szakember a legriasztóbb adatnak azt tartja, hogy országos szinten az év első négy hónapjában mindössze 17,2 százalékos volt a szálláshelyek kihasználtsága. Eközben 2,4 százalékkal nőtt a külföldre utazó román állampolgárok száma, az első négy hónapban 3,5 millió hazai turista lépte át az ország határát. Rosner elmondta, utazási irodájában minden 10 tengerparti jegyből nyolcat Bulgáriába adnak el, ahol az alacsony áfa miatt sokkal versenyképesebbek az árak. Elmondása szerint ugyanakkor Kovászna megye egy helyben toporog, az év első négy hónapjában 16 ezer turista érkezett, ugyanannyi, mint a tavaly, ám csökkent a Háromszéken töltött éjszakák száma, a szálláshelyek kihasználtsága 16,1 százalékos volt, több mint egy százalékponttal alacsonyabb, mint az országos átlag. „Éppen ezért az idegenforgalmi befektetések is visszaestek, a Kovászna városi romos művelődési házból nem lett szálloda, nem újították fel a málnásfürdői és a bodoki létesítményeket sem\" – összegezte a környék helyzetét Herman Rosner.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés