Hirdetés

Adóamnesztia a minimálbérnél kisebb jövedeleműeknek

Minden olyan adóköteles fél számára biztosítja a kormány az adóamnesztiát, akinek „rendkívül kis jövedelem" után kellene társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnie – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Florin Jianu, a kis- és közepes vállalkozásokért felelős volt tárca nélküli miniszter a kormány által szerdán elfogadott törvénytervezettel kapcsolatban.

2015. május 13., 19:362015. május 13., 19:36

A kabinet egyébként egyhangúlag fogadta el a tervezetet, és legkésőbb péntekig a parlamentnek is elküldik, amely sürgősségi eljárással fogja tárgyalni a dokumentumot. Az intézkedés becslések szerint négymillió személyt érint.

Korábban Victor Ponta kormányfő még arról beszélt, hogy az intézkedés csak azokra vonatkozik majd, akik az adóhátralék eltörlése érdekében pert indítottak az országos adóhatóság (ANAF) ellen. „Az adóamnesztia azokra a befizetendő illetékekre lesz érvényes, amiket a 2015 júniusa előtt szerzett jövedelem alapján akartak behajtani. Az ezzel kapcsolatos megbeszélésekből úgy értettem, hogy az eljárás mindenkit érint, másképp nem is lehetne végrehajtani\" – fogalmazott Jianu.

A jogdíj után jövedelmet kapókra is vonatkozik

A kormány által szerdán első olvasatban tárgyalt tervezet szerint azon szabadfoglalkozású vagy egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező (PFA), illetve más, munkaszerződéses viszonyban nem álló személyek számára biztosítanak adóamnesztiát, akiknek a megadózandó havi bevétele 2012. január elseje óta kevesebb volt, mint a 2012 és 2014 között biztosított bruttó minimálbér.

Az intézkedés azokat is érinti, akik szellemi termék után járó jogdíjban részesültek, és ez után kellene általános forgalmi adót (áfa/TVA) befizetniük. Ugyanakkor azok számára is eltörlik a hozzájárulást, akik kiszállás idejére kaptak juttatásokat. A tervezet indoklása szerint az adóamnesztia azért szükséges, mert ellenkező esetben az érintett adófizetők csődbe mennének a tőlük követelt tetemes hátralékok miatt.

Az ANAF statisztikái szerint 2012-ben több mint 3,59 millió személy keresett havonta kevesebbet az akkori bruttó 700 lejnél, a társadalombiztosítási hozzájárulásból pedig éves szinten 1,7 milliárd lej folyt be az államkaszszába. Az adóhatóság közölte: egyelőre sem a minimálbérnél kevesebb jövedelemmel rendelkező személyek számáról, sem az általuk befizetendő illeték mértékéről nincsenek pontos adataik.

Megmarad az egészségbiztosítás

A tervezetből kiderül: azok esetében, akik számára elengedik az adóhátralékot, illetve nem is kapnak az illeték befizetésére vonatkozó felszólítást, továbbra is érvényben marad az egészségbiztosítás. A dokumentum arra is kitér, hogy módosítani kell az adótörvénykönyvet annak érdekében, hogy az ilyen helyzeteket okozó hibák ne fordulhassanak elő a jövőben.

Victor Ponta kedden úgy nyilatkozott: már számos, hátralékkal rendelkező személy pert indított az országos adóhatóság ellen a visszamenőleg követelt illetékek miatt, a perköltségek pedig már magasabbra rúgnak, mint a behajtani kívánt összegek, ezért vették fontolóra a tartozások eltörlését. „Szeretnénk a nulláról indulni és azt mondani, hogy akár jók, akár rosszak voltak az előző vonatkozó jogszabályok, eltöröljük az elmaradt hozzájárulásokat, mindenki tiszta lappal kezdheti újra\" – fogalmazott a kormányfő.

Adatbázist akar Ponta a bírságokról

Még 10–15 évig kormányon marad Victor Ponta, mivel ennyi időbe telik, amíg a belügyminisztérium és az országos adóhatóság (ANAF) egységes adatbázist állít össze a közúti bírságokról, hogy ellenőrizni lehessen ezek kifizetését – nyilatkozta maga a miniszterelnök szerdán a kibernetikai innovációs központ avatásán.

Az esemény ugyan nem volt sajtónyilvános, de Ponta beszédét a kormány Youtube-csatornáján élőben közvetítették. A rendezvényen a kormányfő elégedetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy a rendőrség és az ANAF még mindig nem valósította meg a közúti bírságokat összesítő adatbázist.

„Hogyan lehetséges az, hogy a 21. században nem tudom sehol ellenőrizni, hogy ki kapott bírságot? A mai technológiával ez nem kellene problémát jelentsen. Ezért úgy döntöttem, még 10–15 évig kormányfőként tevékenykedem\" – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: amennyiben felszólítaná Gabriel Oprea belügyminiszter, minden bizonynyal egy héten belül az asztalán lenne az intézkedést előíró dokumentum.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés