Hirdetés

„Csillagszaporítás” Szovátán

Javában folyik az az újabb magyarországi építkezési beruházás, amelynek célja négycsillagosra emelni a szovátai Brădet (Fenyő) Szálloda komfortját. Míg a kör alakú hotel egyik „szeletében” most is vendégek laknak, a másik – jelenleg ideiglenes fallal leválasztott – részében átalakítási munkálatok zajlanak.

Szucher Ervin

2012. december 27., 21:122012. december 27., 21:12

A hétmillió eurós befektetés két szakaszban zajlik: az első november elsején kezdődött, és május végén fejeződik be. Addig a versenytárgyalást megnyerő helyi HeBa Cons Kft.-nek át kell adnia azt a 34 szobát, amelynek feljavításához nekifogott. Szintén a jövő nyárra kell elkészülnie az új recepciónak is.

„Jövőben a szálloda egyik része négycsillagos lesz, a másik kettő. Aztán 2014 őszén megint lezárjuk a fél hotelt, és nekilátunk a másik szelet felújításának” – mondta el lapunknak Szoboszlai László, a Fürdővállalat Rt. értékesítési igazgatója, aki szerint a cég nem engedheti meg magának, hogy nyári csúcsidényben ne tartsa nyitva a hotelt.

A felek közti szerződés értelmében a teljes korszerűsítést 2014 nyarára kell befejezni. Azontúl, hogy a szálló két csillaggal lesz fényesebb, a legfelső, hetedik emeletén luxusapartmanokat és egy elnöki lakosztályt hoznak létre, az uszodából néhány évvel ezelőtt kialakított Margaréta Konferenciateremből pedig elegáns bál- és rendezvényszalon lesz. A föld alatti parkoló létesítése egyelőre elmarad. A Fürdővállalat elképzelései szerint a Brădet még így is egy fokkal szebb és modernebb lesz a vezérszállónak számító négycsillagos Danubius Szováta Hotelnél.

„Mivel a Brădetből egy, a magyarországi minősítések szerint 4 csillagos szuperiornak nevezett szállodát alakítunk ki, az árfekvések is magasabbak lesznek, mint a Szovátában. Ide igényesebb és pénzesebb vendégeket várunk, ugyanakkor reméljük, hogy újraéled a konferenciaturizmus” – fejtette ki Szoboszlai. Kérdésünkre, hogy amennyiben egyre több igényes vendéget vonzanak Szovátára, a wellnessrészleg kapacitása elégségesnek bizonyul-e majd, az igazgató igennel válaszolt. Mint mondta, a csúcsszezon nyáron van, amikor a vendégek java része a Medve-tóban fürdik, és nem a fedett medencék egyikében.

Ennek ellenére a tulajdonos cég a wellnessrészleg bővítésére is gondolt: hamarosan egy szabadtéri napozót csatolnak a fedett medencékhez. Távlatilag egy kinti medencét is terveznek építeni. Szintén a jövő elképzelései közé tartozik a harmadik szálló korszerűsítése is – a jelenleg többnyire gyógykezelési beutalóval érkező nyugdíjasok és kispénzű turisták által használt kétcsillagos Făget (Bükk) Szállót háromcsillagosra szeretnék fejleszteni.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés