Hirdetés

A Heinekené a Bere Mureş

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Piacvezetővé vált a Heineken Románia, miután a holland sörgyártó cég romániai leányvállalata megvásárolta a Bere Mureş sörgyárat Marosvásárhelyen. A tranzakció értéke a Ziarul Finaciar című gazdasági napilap szerint 150 millió euró, a Heineken ugyanakkor nem kívánt adatokkal szolgálni az ügyletről.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. március 05., 00:002008. március 05., 00:00

Ezzel a világ negyedik legjelentõsebb sörgyártójaként számon tartott Heineken 31 százalékra növeli piaci részesedését, és a tervek szerint évente 6 millió hektoliter sört fog gyártani Romániában. A Heineken illetékesei szerint a tranzakció azon bevásárlási stratégia része, amelynek keretében decemberben a fehérorosz Szjabar sörgyárat is megvásárolták, és amellyel a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tapasztalt lassuló ütemû növekedést kívánják kompenzálni.

A Marosvásárhely melletti Nyárádtõn üzemelõ, hat helyi üzletember tulajdonában lévõ sörgyár iránt három évvel ezelõtt már az InBev is érdeklõdött, tavaly novemberig pedig a Heineken mellett az Ursus is versenyben volt az üzem megszerzéséért.

„A tranzakció értéke az általunk megszabott 150–200 millió euró közötti határok között mozgott, és a cég mindhárom érdekeltségét, a gyárat, az ásványvízgyártó üzemet, valamint a birtokunkban lévõ szállodákat is érinti\" – közölte Virgil Mailat, aki a cég részvényeinek 25 százalékát birtokolja.

A Ziarul Finaciar szerint a 150 milló eurós vételárból Virgil Mailat, Gheorghe Grec és Emil Morariu fejenként 37,5 millió eurót kap, míg Alexandru Rus, Nicolae Bãcilã és Anghel Rus Rujiu, a másik három részvényes mintegy 12,5 millió euróra számíthat.

A mintegy négyszáz alkalmazottat foglalkoztató Bere Mureº tulajdonosai még tavaly decemberben jelentették be, hogy vállalkozásuk mindhárom elemét eladják egy olyan befektetõnek, aki legalább 150 millió eurót fizet értük. Mailat akkor úgy nyilatkozott, az érdeklõdõk között jelen van az Ursust birtokló SAB Miller konszern és egy meg nem nevezett befektetési alap is. Az Ursus illetékesei ezt nem erõsítették meg, de nem is tagadták. Mailat elmondta, a Heinekennel a tárgyalások kezdetén megállapodást kötöttek, amelynek értelmében nem hozhattak nyilvánosságra adatokat a megbeszélések menetérõl, ám mindhárom érdeklõdõvel novemberben kezdõdtek el az egyeztetések.

Az 1992-ben alapított Bere Mures, amely a mostani tranzakcióig hatszázalékos piaci részesedésével az ország második legnagyobb független sörgyára volt, nyereséggel zárta a tavalyi évet: 1,2 millió hektoliter sört értékesített. Legismertebb sörmárkái a Neumarkt, a Dracula, a Sovata, ezeket a nagy népszerûségnek örvendõ mûanyag palackokban forgalmazza. Egyébként épp a Bere Mureº volt az, amely 1998-ban elõször dobta piacra termékeit mûanyag palackban, az ötlet pedig néhány éven belül valósággal forradalmasította a romániai sörgyártást. A PET-palackban forgalmazott sör aránya a romániai sörgyártók egyesületének adatai szerint a tavalyi év végére elérte a 45 százalékot, szemben a 2001-ben regisztrált három százalékkal.

A Bere Mureº tavaly jelent meg az ásványvízpiacon a Cezara szénsavas, valamint a Cheile Cibului szénsavmentes ásványvízzel. A cég tulajdonosainak emellett a turisztikai ágazatban is vannak érdekeltségeik, övék a Hunyad megyei Germisara turisztikai komplexum. Amennyiben a piaci felügyelet is rábólint az ügyletre, a Heineken 2009-tõl kezdi meg a Bere Mureº vagyonelemeinek átvételét.

A Bere Mureº új tulajdonosa, a Heineken Románia a Golden Brau, a Silva, a Bucegi és a Ciuc márkájú sört értékesíti. A cég négy városban birtokol sörgyárat: Konstancán, Craiován, Hátszegen és Csíkszeredában. Világszerte összesen 115 sörgyár van a Heineken tulajdonában, több mint 65 országban. A tavalyi évben 12,6 milliárd eurós forgalmat könyvelt el, ebbõl 1,1 milliárd euró volt a nyereség. Alkalmazottainak száma összesen 54 ezer.

B. L.

Románia, a „sörparadicsom\"

A romániai piacon a Heineken mellett jelentõs multinacionális szereplõ az InBev Romania, továbbá az United Romanian Breweries Bereprod és az Ursus Breweries. Együttesen övék a piac körülbelül hetven százaléka. Romániában 19,4 millió hektoliter sör fogyott a tavaly, 9,6 százalékkal több, mint 2006-ban, az egy fõre jutó sörfogyasztás 9 százalékkal 89 literre nõtt. A romániai sörgyártók egyesületének becslése szerint az idén a román sörpiac várhatóan 5 százalékkal nõ, és az egy fõre jutó fogyasztás eléri a 95 litert. A növekedés kilátása további befektetõket is vonz: egyes értesülések szerint a Borsec ásványvizet gyártó Romaqua csoport több mint 30 millió eurós befektetéssel kíván évi egymillió hektoliteres kapacitású sörgyárat építeni Szászsebesen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés