
Fotó: Bálint Eszter
A februári villanyszámlák kiállításának módját ellenőrzi az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), miután ez volt az első teljes hónap, amelyre vonatkozott a rendelet. amely lehetővé tette, hogy a január elsejei kudarcos villanyárampiaci liberalizáció után a lakossági fogyasztóknak magasabb árat kelljen fizetniük.
2021. március 25., 20:042021. március 25., 20:04
2021. szeptember 10., 12:092021. szeptember 10., 12:09
Ellenőrzéseket indított az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) az energiaszolgáltatók körében, azt vizsgálva, miként állítják ki a februári villanyszámlákat – jelentette be tegnap Nagy-Bege Zoltán, a hatóság alelnöke. Mint emlékeztetett, az ellenőrzésekre olyan összefüggésben kerül sor, hogy januártól teljesen liberalizálták a villanyárampiacot, ám a folyamat nem indult zökkenőmentesen, és máig felmerülnek gondok.
– fejtette ki Nagy-Bege Zoltán, jelezve, a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fognak.
Mint ismeretes, az említett rendeletet január második felében bocsátotta ki az ANRE, a jogszabály lehetőséget biztosít a villanyáram-szolgáltatók számára, hogy ne emeljenek árakat ama lakossági fogyasztók esetében, akik még nem kötöttek új szerződést a liberalizált piacon.
Ugyanakkor egyszerűsítették a szerződéskötés procedúráját, és arra kötelezték a szolgáltatókat, hogy folyamatosan tájékoztassák a lehetőségekről az ügyfeleket, tehát minden havi számlával küldjenek információkat, árajánlatokat. Akkor a szolgáltatók azt közölték, hogy megadják a kedvezményt.
A fogyasztó az űrlapon kiválaszthatja a számára kedvező ajánlatot, és miután azt kipipálja, aláírja, vissza kell juttatnia postán a szolgáltatónak. Ez már új szabadpiaci szerződésnek számít, és megkötése után nem kell alkalmazni az egyetemes szolgáltatási rendszer árait, és az erre számolt kedvezményt. A szolgáltatók ezt követően visszaküldenek az ügyfélnek egy példányt a szerződésből, ezzel pedig a folyamat lezárul, a fogyasztó kikerül a szabályozott díjszabáson levő ügyfelek adatbázisából, a szabadpiacon megkötött szerződés alapján kapja a szolgáltatást.
Az energiapiac január elsejei liberalizációját követően különben az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság 2 millió lejt meghaladó értékben rótt ki pénzbírságot villanyáram-szolgáltatókra, a fogyasztók bejelentései nyomán elrendelt vizsgálatok során megállapított szabálysértések miatt.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!