Hirdetés

A vártnál jobban csökkentek az árak

Első körben beigazolták a statisztikai adatok a Román Nemzeti Bank (BNR) múlt heti optimizmusát, amellyel a központi pénzintézet igazgatótanácsa csökkentette az év végére várható inflációs adatot, az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorok szerint ugyanis júliusban 0,34 százalékkal estek vissza a fogyasztói árak.

Bálint Eszter

2013. augusztus 12., 14:552013. augusztus 12., 14:55

2013. augusztus 12., 14:562013. augusztus 12., 14:56

Ezen belül az élelmiszerek 1,6 százalékkal lettek olcsóbbak, mint az előző hónapban, ennek köszönhetően pedig az éves szintű inflációs ráta 4,41 százalékon állt.

A legnagyobb mértékben a zöldségek és az azokból készült konzervek ára esett vissza a múlt hónapban, ezek 13,3 százalékkal lettek olcsóbak, miközben a gyümölcsök és az abból készült befőttek esetében 4,49 százalékos visszaesést regisztráltak. Drágultak viszont eközben a nem élelmiszerjellegű termékek, illetve a szolgáltatások, előbbiek 0,5 százalékkal, utóbbiak 0,3 százalékkal kerültek többe, mint júniusban. A cigaretta és a villanyáram ára nőtt a legnagyobb mértékben, 8,04, illetve 5,57 százalékkal, a szolgáltatások terén a vízzel, csatornázással, valamint a köztisztasággal járó költségek egyaránt 9 százalék körüli értékkel lettek magasabbak.

Amint arról beszámoltunk, a román jegybank múlt szerdán lefelé módosította az idei és a jövő évi infláció előrejelzést, így az év végére, akárcsak 2014-ben 3,1 százalékos lehet a pénzhígulás üteme. A most becsült érték belefér a BNR által év végére célként kitűzött 2,5 +/- 1 százalékos tartományba, múlt héten Mugur Isărescu jegybankelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy „szeptemberben, talán még annál is hamarabb\" az éves szintű infláció bekerül a céltartományba. Az éves szintű pénzhígulás egyébként júniusban még 5,4 százalékos volt.

A júliusban regisztrált defláció mértéke egyébként meghaladta az elemzői várakozásokat. Mint Eugen Sinca, a banki és pénzügyi elemzők országos szervezetének alelnöke – aki egyben a BCR vezető elemzője – tegnap az adatok nyilvánosságra hozatalát követően elmondta, ennek fő oka, hogy a bőséges termésnek köszönhetően kevésbe kerültek a zöldségek és a gyümölcsök. Az adatok tükrében az elemző szerint reális cél, hogy december végére 2,5 százalékra csökkenjen az éves szintű infláció, 2014 első felére pedig 1,4 százalék körüli pénzhígulást prognosztizálnak. Ennek fényében pedig Eugen Sinca nem zárja ki, hogy a jegybank novemberig 4 százalékra csökkenti az alapkamatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés