Hirdetés

A turizmusban rejlik a szatmári bor jövője

Termőre fordult Szatmár megyében az utóbbi 10 évben telepített, több mint ezer hektárnyi szőlős, így a helyi piacot már képesek teljes egészében minőségi borokkal ellátni a termelők. Leiher Géza, a megyei hegyközség elnöke szerint a következő lépés a helyi bortermelők számára a turizmus irányába mutat, azonban hiába a kitűnő italfelhozatal a borvidékeken, szálláslehetőségek hiányában egyelőre gyér az idegenforgalom.

Babos Krisztina

2015. április 26., 15:472015. április 26., 15:47

Egyebek mellett ezeket a következtetéseket lehet levonni a hétvégén Szatmárnémetiben megrendezett, helyi termékeket felvonultató 12. megyei borverseny, illetve a 3. Szatmár megyei borfesztivál után.

Az eseményen Leiher Géza saját, Krasznabélteken termelt borát kínálta. „Megütötték a mércét a tavalyi borok a versenyen annak ellenére, hogy egyáltalán nem kedvezett nekünk az időjárás. Amikor nagyon kellett volna, nem volt eső, de örömmel látom, hogy a helyi borosgazdák szaktudása kompenzálta ezt, a minőségen ugyanis nem érződött, hogy szárazság volt” – fejtette ki.

Az arányok érzékeltetése végett pedig elmondta: míg átlagban a saját ültetvényeiről szedett szőlőből évente 3 ezer liternyi chardonnay-t készít, idén mindössze ezerötszáz liternyi bort állított elő ebből az illatos fehér fajtából.

A helyi borászok egyébként egységáron, literenként 10 lejért kínálják az ömlesztett bort – ennyi a pincében és ennyiért mérték a fesztivál standjainál is. Leiher Géza szerint ez lényegében előállítási árnak tekinthető, és azért tartják ezt a szintet, hogy szoktassák át az embereket a jó minőségű helyi borok fogyasztására, hogy ne a bolti „pancsborokat” vásárolják.

„Ez elsősorban kultúra kérdése, azt szeretnénk elérni, hogy az emberek ne a szédülést, hanem az élvezetet keressék az italozásban” – magyarázta a megyei hegyközség elnöke. Leiher Géza kifejtette: az utóbbi években telepített körülbelül ezer hektárnyi szőlős már termőre fordult, így évente körülbelül 3 millió liter, azaz 30 ezer hektoliter bor készül a megyében, amennyiben hektáronként legfennebb öt tonna szüretelt gyümölccsel számolnak, a minőségi borok esetében ugyanis ennyi a maximum. Úgy vélte, ez a mennyiség elég ahhoz, hogy a helyi igényeket kielégítsék, a fejlődés útja pedig a borturizmus lehet számukra.

„A borvidékeken élők sajnos nem igazán látják a lehetőséget a falusi turizmusban, holott ha valakinek van egy kiadó szobája, hozzá egy fürdő és netalán arra is van lehetősége, hogy reggelit vagy egy-egy tál zsíros kenyeret felszolgáljon, csinos kis jövedelemre tehetne szert” – magyarázta, hozzátéve: meggyőződése, hogy a csendes, vidéki környezet és a jó borok elégséges vonzerőt képviselhetnének ahhoz, hogy visszajárjanak kikapcsolódni a turisták.

Leiher Géza szerint szeretnék emellett a kocsmai kimért borok hagyományát is feléleszteni, hiszen ha a vendéglősök ismét a helybéli gazdák borait kínálnák, azzal mindenki jól járna, beleértve a vendéget is, hiszen aránylag alacsony áron vásárolhatna jó minőségű innivalót az is, akinek a lehetőségeit meghaladja a palackozott, prémium kategóriás borok megvásárlása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés