2012. szeptember 14., 09:532012. szeptember 14., 09:53
„A tulajdonjog reformjánál elsősorban az az érdekünk, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsuk vissza a kivételek számát, de hasonlóképpen járnánk el a jövedelemadó, profitadó, valamint az általános forgalmi adó esetében is” – hangoztatta az államtitkár. Mint részletezte, mintegy két hét múlva Svédországba látogat, hogy tanulmányozhassa az ottani adók rendszerét, illetve azokat az intézkedéseket, amelyek révén serkenteni lehet az 55 évesnél idősebb személyek munkaerő-piaci elhelyezkedését.
Az ingatlanadó kapcsán Liviu Voinea ugyanakkor megjegyezte, hogy bár az elmúlt években több ízben is módosították az ezek begyűjtésére vonatkozó jogszabályokat, az ebből származó költségvetési bevételek még mindig igen alacsony szinten mozognak. Az államtitkár példaként azt hozta fel, hogy miközben Lengyelországban a bruttó hazai termék (GDP) 1,1 százaléka származik a tulajdon után befizetendő adókból, addig Romániában ez az arány alig 0,7 százalékos. Az európai átlag 3 százalék körüli.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.