
2012. november 28., 08:592012. november 28., 08:59
A PwC összesen 185 országot vizsgált, ebből Románia jelenleg a 136. helyet foglalja el, azonban Közép-Európán belül a harmadik az elmúlt időszakban tett javító intézkedések tekintetében, Szlovákia és Szlovénia után. Peter de Ruiter, a PwC Románia pénzügyi tanácsadásért felelős vezetője elmondta, a bukaresti kormány az elmúlt év során jelentős intézkedéseket hozott az adófizetés tekintetében.
„Az internetes illetékfizetési lehetőségnek köszönhetően például az eddigi 113 helyett idén már csak 41 adófajtát kell befizetniük a vállalatoknak, ugyanakkor az adóbevallással eltöltött idő is jelentős mértékben csökkent, a vállalatok azonban még így is évente több mint 200 órát töltenek pénzügyi tevékenységgel” – magyarázta az illetékes.
Románia azonban még így is elmarad a térség más államaihoz képest, a befizetendő díjak száma ugyanis például Lengyelországban 18, Bulgáriában 15, Magyarországon 12, Csehországban pedig mindössze 8. A romániai cégeknek többek között profitadót, társadalmi hozzájárulási illetéket, vagyonadót, osztalékadót, tőkenyereség-, valamint pénzügyi tranzakciós illetéket, hulladékadót, illetve gépkocsi- és útadót kell befizetniük évente.
Az államkasszába befizetett illetékek 44 százalékos aránya nagyjából megegyezik a közép-kelet-európai átlaggal: az adóbehajtás mértéke Romániában 44,2, míg a térségben átlagosan 44,6 százalékos, az adózási ráta ugyanakkor kisebb Bulgáriában (28 százalék), Szlovéniában (34 százalék) és Lengyelországban (43 százalék) is.
Ruiter szerint a vállalatok elsősorban azt szeretnék, ha a kormány a társadalmi hozzájárulás mértékét csökkentené, hiszen ez jelentős terhelést jelent a vállalatok számára. „Egy esetleges adócsökkentés akár új munkahelyek teremtését is jelenthetné, hiszen a munkaadónak kevesebbet kellene fizetnie az alkalmazottak után. Ugyanakkor mindenki számára világos az a paradox, hogy általában az adócsökkentés az adóbevétel növekedésével jár a csalások és a feketemunka visszaesése miatt” – mutatott rá a PwC szakértője.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.