Hirdetés

Stabilitást és áfacsökkentést ígért Ponta a brit befektetőknek

Stabilitást és az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentését ígérte meg kedden Victor Ponta brit befektetőknek – a Victoria palotában a kormányfő mintegy ötven vállalat képviselőjét fogadta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a „bonyolult idők” és az ország közelében zajló események ellenére jelenleg Románia a térség legstabilabb és legkiszámíthatóbb országa.

Krónika

2015. március 10., 16:402015. március 10., 16:40

„Keleten van egy nagy, nagy medve. Időnként alvást mímel, máskor azt, hogy közeledik Romániához, vagy éppen nagyon sokat árt Ukrajnának, Moldovának, Grúziának és más olyan országoknak, amelyek demokratikus úton akarnak fejlődni. Ilyen körülmények között biztosíthatom önöket – és ez nem csak a kormány álláspontja, hanem úgy vélem, ez az alapja a független véleményeknek is –, hogy Románia a régió legstabilabb és legkiszámíthatóbb országa, és az is marad, egy olyan ország, amelyben lehet üzleteket kötni, ahol lehet a jövőt tervezni” – fogalmazott Victor Ponta.

Mint rámutatott, a román–brit üzleti partnerségek száma alacsony ahhoz képest, hogy az IT-ban, az energetikai szektorban, az infrastruktúra vagy a mezőgazdaság terén mennyi lehetőség rejlik.

A kormányfő egyúttal „valóságos szégyennek” nevezte azt, hogy Romániának öt éven keresztül a rendelkezésére álló európai uniós források alig 7 százalékát sikerült lehívnia, azonban – fűzte hozzá – 2012, vagyis az általa vezetett alakulat kormányra kerülése után Románia átlagosan évi 3 százalékos gazdasági növekedést ért el, miközben jelentős mértékben bővültek a lehívott pénzalapok. Ponta ugyanakkor a 16 százalékos egységes adókulccsal is Romániába próbálta csábítani a potenciális beruházókat, továbbá ígéretet tett, hogy még idén csökken az áfa.

Paul Brumell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete egyébként elmondta, ez a legnagyobb üzleti küldöttség, amely a szigetországból Romániába érkezett a rendszerváltás óta. Közlése szerint a vállalkozók egyebek mellett az energetikai iparban, a közlekedésben, illetve az infrastruktúrafejlesztésben érdekeltek.

Brian Wilson küldöttségvezető – aki egyébként korábban tagja volt Tony Blair kormányának – arról beszélt, hogy érdekeltek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, továbbá kiemelte, hogy a brit cégek tudnak segíteni Romániának az uniós források hatékonyabb lehívásában.

A bukaresti brit nagykövetség adatai szerint a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok 2014-ben elérték a 3 milliárd eurót, a brit vállalkozók romániai befektetései pedig 6,5 milliárd euró körül alakultak.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés