Hirdetés

A MOL is érdeklődhet a szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt

A MOL is bejelentkezhetett a Lukoil érdekeltségeire a sajtóértesülések szerint

A MOL is bejelentkezhetett a Lukoil érdekeltségeire a sajtóértesülések szerint

Fotó: Orbán Orsolya

A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.

Bálint Eszter

2025. december 05., 10:582025. december 05., 10:58

A MOL tájékoztatta az amerikai hatóságokat arról, hogy meg kívánja szerezni a Lukoil európai finomítóit és benzinkút-hálózatát, valamint kazahsztáni és azerbajdzsáni olajmezői részesedéseit – idézte a News.ro a sajtóértesüléseket.

Az egyik forrás szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, „Donald Trump amerikai elnök közeli szövetségese”, novemberi találkozójukon egyeztetett a MOL terveiről.

Hirdetés

De egyelőre sem a MOL, sem a Fehér Ház, sem az amerikai pénzügyminisztérium nem kommentálta az értesülést.

A MOL ugyanakkor szeretné megvásárolni a szerb NIS vállalatot, amely szintén amerikai szankciók alatt áll.

Már korábban is felmerült a MOL neve

A Mol jelenleg 230 töltőállomást működtet Romániában, és az orosz szankciók kivetése óta nem először merül fel a neve a Lukoil kapcsán. Igaz, akkor csak a romániai érdekeltségekről volt szó.

November közepén a Hotnews.ro portál arról cikkezett, hogy

értesüléseik szerint a Mol is azon három „kérő” között van, amely érdeklődik a Lukoil orosz kőolajcég romániai érdekeltségei iránt az amerikai Carlyle befektetési alap és a görög Hellenic Petroleum mellett.

korábban írtuk

A Mol is érdeklődik a Lukoil romániai érdekeltségei iránt
A Mol is érdeklődik a Lukoil romániai érdekeltségei iránt

A Mol is azon három „kérő” között van, amely érdeklődik a Lukoil orosz kőolajcég romániai érdekeltségei iránt.

Korábban egy konferencián Bogdan Ivan energiaügyi miniszter is arról beszélt, hogy legalább három cég érdeklődik az orosz vállalat romániai tevékenységének átvétele iránt. Egyesek csak a benzinkutak iránt, mások csak a finomító iránt mutattak érdeklődést. A magánvállalkozások között folynak a tárgyalások” – mondta a tárcavezető, ám konkrétumokat nem árult el.

korábban írtuk

Ivan: három vállalat jelezte szándékát a Lukoil romániai érdekeltségeinek megvásárlására
Ivan: három vállalat jelezte szándékát a Lukoil romániai érdekeltségeinek megvásárlására

Három vállalat jelezte szándékát a Lukoil orosz olaj- és gázipari óriáscég összes romániai érdekeltségeinek megvásárlására – jelentette be egy keddi sajtóeseményen Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Szúrja a román állam szemét?

A MOL ugyanakkor 2024 júliusában is pályázott a Lukoil romániai érdekeltségeire. Az akkori értesülések szerint a két vállalat között tárgyalt eszközök között szerepelt a Fekete-tengeren, a Trident peremterületén található koncesszió és a ploiești-i finomító.

Hivatalos megerősítés akkor egyik cég részéről sem érkezett, az Economedia.ro portál viszont arról számolt be, hogy értesülései szerint a román állam képviselői „határozottan ellenzik” az üzletet.

„Az ok a budapesti kormány akcióival kapcsolatos gyanúhoz kapcsolódik, mivel egyrészt egy stratégiai jelentőségű fekete-tengeri koncesszió, másrészt a romániai finomítói piac jelentős (mintegy 20 százalékos) szeletének ellenőrzése hozzájuk került volna. Korábban az BNR már elutasított egy hasonló tranzakciót, nevezetesen a magyar OTP Bank kísérletét a Banca Românească megvásárlására” – fogalmazott a cikk. Amelynek megjelenése után mi is megkerestük kérdéseinkkel a MOL Románia kommunikációs osztályát.

Azonban nem erősítették meg, de nem is cáfolták a felröppent híreket, és konkrétumokat sem árultak el.

Mint fogalmaztak, sajtóértesüléseket nem kommentálnak.

„A MOL Románia egy lehetőségekkel teli időszakon megy keresztül, és célunk, hogy olyan növekedést célzó kezdeményezésekbe fektessünk be, amelyek ügyfeleink és vállalati ügyfeleink érdekeit szolgálják. Folyamatosan vizsgáljuk mind az organikus, mind a nem organikus növekedési lehetőségeket, és bizonyos, hogy mindent megteszünk az előrelépések érdekében azokban az esetekben, amelyekben szinergiákat azonosítunk. Köszönjük az érdeklődést, és amennyiben konkrét felvásárlásokra kerül sor, vagy egyéb növekedési lehetőségeket azonosítunk, jelentkezünk részletes információkkal” – válaszolta írásban feltett kérdésünkre a MOL Románia.

korábban írtuk

Szúrja a román állam szemét a Mol terjeszkedési szándéka? – Ellenzik a Lukoil érdekeltségeinek átvételét sajtóhírek szerint
Szúrja a román állam szemét a Mol terjeszkedési szándéka? – Ellenzik a Lukoil érdekeltségeinek átvételét sajtóhírek szerint

A Mol olajipari vállalat tárgyalásokat folytatott az orosz Lukoil vállalattal romániai érdekeltségeinek esetleges megvásárlásáról – értesült a bukaresti sajtó. Információik szerint a román állam képviselői „határozottan ellenzik” az üzletet.

Szankciókkal a békéért

Mint ismert, az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a Lukoil ellen annak érdekében, hogy rávegye a Kremlt az ukrajnai béketárgyalásokon való részvételre. Az amerikai pénzügyminisztérium november 21-ét tűzte ki határidőnek, amely után tilos lesz az orosz vállalattal üzletelni. A Lukoil a határidő meghosszabbítását kérte.

A Lukoil a globális olajtermelés mintegy 2 százalékát adja, és közölte, hogy vevőket keres nemzetközi eszközeire, amelyek a globális olajtermelés 0,5 százalékát adják, és értékük a 2024-ben benyújtott dokumentumok alapján körülbelül 22 milliárd dollárra becsülhető. Évtizedek óta a Lukoil Oroszország legaktívabb külföldi olajipari vállalata, amely segít Moszkvának kiterjeszteni puha gazdasági hatalmát.

korábban írtuk

Eladja külföldi eszközeit a Lukoil az amerikai szankciók miatt
Eladja külföldi eszközeit a Lukoil az amerikai szankciók miatt

Oroszország egyik legnagyobb olajtermelője, a Lukoil bejelentette, hogy eladja külföldi eszközeit az Egyesült Államok által a cég és leányvállalatai ellen bevezetett új szankciók miatt.

  • A Lukoilnak három finomítója van Európában,
  • részesedéssel rendelkezik kazahsztáni, üzbég, iraki, mexikói, ghánai, egyiptomi és nigériai olajmezőkben,
  • valamint több száz benzinkúttal rendelkezik világszerte, többek között az Egyesült Államokban is.

A korábban kiszivárgott értesülések szerint tárgyalásokat folytat az Exxon Mobil és a Chevron képviselőivel, valamint közel-keleti befektetőkkel, miután a svájci Gunvor kereskedelmi vállalat ajánlatát elutasították.

korábban írtuk

Lukoil: visszavonta vételi ajánlatát a svájci jelentkező, bizonytalan a romániai finomító sorsa
Lukoil: visszavonta vételi ajánlatát a svájci jelentkező, bizonytalan a romániai finomító sorsa

A svájci székhelyű Gunvor kereskedelmi vállalat bejelentette, hogy visszavonja ajánlatát a legnagyobb orosz magán olajtársaság nemzetközi eszközeinek megvásárlására, miután az Egyesült Államok kijelentette, hogy soha nem fogja jóváhagyni az üzletet.

A Gunvor letett a Lukoil külföldi eszközeinek megvásárlásáról, miután az amerikai pénzügyminisztérium kifejezte szándékát, hogy megakadályozza a tranzakciót, és a svájci árukereskedőt a Kreml „bábjának” nevezte.

A Lukoil egy finomítót és 320 benzinkutat üzemeltet Romániában. A töltőállomások 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

korábban írtuk

Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés
Maradhatnak a Lukoil benzinkutak, 2026 áprilisáig biztosított a működés

A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

korábban írtuk

Kormányfő: ha nem találunk megoldást, ellehetetlenülhet a Lukoil romániai működése
Kormányfő: ha nem találunk megoldást, ellehetetlenülhet a Lukoil romániai működése

Az Egyesült Államok Lukoilra vonatkozó szankcióinak bevezetése megnehezítheti a vállalat romániai működését, ha nem találnak gazdasági megoldást, a Lukoilnak nagyon nehéz lesz Romániában működnie – szögezte le Ilie Bolojan miniszterelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek

Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket

A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket
2026. július 23., csütörtök

El van ragadtatva a nagyváradi gyár teljesítményétől a finn gumiabroncs-gyártó vezérigazgatója

A Nokian Tyres nagyváradi gyára a várakozásokat felülmúló teljesítményt nyújt, és a finn gumiabroncs-gyártó vezetése szerint a vállalat közép-európai növekedésének egyik fő hajtóerejévé vált.

El van ragadtatva a nagyváradi gyár teljesítményétől a finn gumiabroncs-gyártó vezérigazgatója
2026. július 23., csütörtök

Továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten a román gazdaság iránti bizalom indexe

Ugyan júniusban hét ponttal 37,5 pontra emelkedett a román gazdaság iránti bizalom indexe, de továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten maradt – nyilatkozta csütörtökön a CFA Románia Egyesület elnöke, Adrian Codirlașu.

Továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten a román gazdaság iránti bizalom indexe
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Tánczos bizalomvesztésről beszél, és rugalmasságot kért Brüsszeltől a romániai juhkivitel újraindításához

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen.

Tánczos bizalomvesztésről beszél, és rugalmasságot kért Brüsszeltől a romániai juhkivitel újraindításához
2026. július 23., csütörtök

Alternatív kőolaj-ellátási lehetőségeket keres a kormány, miután a kazahok leállították a szállítást a Fekete-tengeren

Az energiaügyi minisztérium keresi az alternatív kőolaj-ellátási lehetőségeket a Fekete-tengeren kialakult zavarok miatt, amelyek hátráltatják a Romániába irányuló kőolaj- és kőolajtermék-szállításokat, miután Kazahsztán leállította a szállításokat.

Alternatív kőolaj-ellátási lehetőségeket keres a kormány, miután a kazahok leállították a szállítást a Fekete-tengeren
2026. július 22., szerda

A pénzügyminiszter szerint a zenei fesztiválok akkora hasznot hoznak az országnak, hogy jobban kell támogatni őket

A nagy romániai zenei fesztiválok fontos szerepet játszanak a gazdaságban, mivel vonzzák a turistákat, ösztönzik a fogyasztást és magánbefektetéseket generálnak – mutatott rá Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter szerint a zenei fesztiválok akkora hasznot hoznak az országnak, hogy jobban kell támogatni őket
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Megérik azt a napot a prosumerek? Megjelent a Hivatalos Közlönyben az új törvény

Gyakorlatilag egyetlen lépésre áll a hatálybalépéstől az új prosumertörvény, mely jóval kedvezőbb feltételeket biztosít a megtermelt feleslegüket az országos villamosenergia-hálózatba visszatápláló napelemeseknek.

Megérik azt a napot a prosumerek? Megjelent a Hivatalos Közlönyben az új törvény
2026. július 22., szerda

Ismét jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és nem látszik fény az alagút végén

A piacvezető Petrom jelentősen megemelte szerdán a töltőállomásain alkalmazott üzemanyagárakat, miután a Rompetrol már egy nappal korábban is újfent drágított. Az üzemanyagárak emelkedése a kőolaj nemzetközi piaci árának alakulásával áll összefüggésben.

Ismét jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és nem látszik fény az alagút végén
2026. július 22., szerda

Bértörvény: a szaktárca szerint a bírósági ítélet nem akadályozza a munka folytatását

A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.

Bértörvény: a szaktárca szerint a bírósági ítélet nem akadályozza a munka folytatását
Hirdetés
Hirdetés