2012. június 27., 09:532012. június 27., 09:53
A közvélemény-kutatók következtetéseiből ugyanakkor arra is fény derül, hogy a vizsgált időszakban a mikrovállalatok 67 százalékának volt futó hitele, ez az érték enyhe csökkenést mutat a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva.
A témában kiadott közlemény arra is rámutat, hogy az Erste többségi tulajdonában levő Román Kereskedelmi Bank (BCR) arra számít, hogy az idei év folyamán a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb összegben fog hitelt nyújtani a mikrovállalatoknak, a tavaly is 10-15 százalékos volt a növekedés.
Az Erste felméréséből továbbá azt is megtudhatjuk, hogy a vállalkozás fejlesztése érdekében a cégtulajdonosok nemcsak hitelt igényelnek, hanem egyre inkább jellemző rájuk az is, hogy pénzt helyeznek banki letétbe. A tavasz folyamán a megkérdezett 1100 vállalkozó 32 százalékának volt bankbetétje, egy évvel ezelőtt ez az arány még 26 százalékos volt.
Eközben a közvélemény-kutatás során felkeresett cégvezetők 43 százaléka mondta azt, hogy még az idei év folyamán készül valamely bankban pénzt elhelyezni – ez az érték 7 százalékponttal magasabb mint egy évvel korábban. A BCR közlése szerint esetükben a határidős betétek futamideje átlagosan három hónap, azonban egyre több mikrovállalkozó fektet be állampapírokba, befektetési alapokba is.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.