
Havonta átlagosan 40 eurót, mintegy 180 lejt takarítanak meg a romániai állampolgárok – derült ki az Erste Bank felméréséből, amely arra is rámutat, hogy a lakosoknak tavaly nagyjából ugyanekkora összeget sikerült félretenniük.
2013. november 04., 19:192013. november 04., 19:19
Dragoş Nichifor pénzügyi elemző ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a romániai állampolgároknak csak kis hányada tudja rendszeresen megtakarítani bére egy részét: elsősorban azok, akik már saját ingatlannal és autóval rendelkeznek, nincs bankhitelük vagy más pénzügyi kötelezettségük, és jövedelmük a családban legalább háromezer–négyezer lej. A havonta félretett összeg így egyénenként jóval nagyobb, mint 40 euró.
„A lakosság nagy részének nincs megtakarítása, viszont akik ezt megtehetik, azok igazán sokat tudnak félretenni” – magyarázta a szakember. A felmérésből az is kiderül, hogy augusztus végén a magánszemélyek banki megtakarítása elérte a 28 milliárd lejt, és noha ez 1,5 milliárd lejjel haladja meg a tavalyi év azonos időszakában közölt adatokat, az elemzők mégis borúlátók. Az elemzők rámutattak: a félretett összeg ilyen nagyfokú növekedése arra utal, hogy jelentősen visszaesett a fogyasztás, vagyis a kereslet, és ezzel egyidőben a termelés is csökkent. Az illetékesek szerint ugyanakkor a banki kamat tervezett csökkentése nyomán a félretett összegek növekedése lelassulhat a közeljövőben, a felszámolt illetékek és kezelési költségek miatt ugyanis már nem lesz kifizetődő bankban tartani a megtakarítást. Európában egyébként Ausztriában a legnagyobb a megtakarított összegek értéke: egy állampolgár havonta átlagosan 180 eurót tesz félre, valamivel többet, mint a romániai minimálbér.
Romániát csak Szerbia múlja alul: az ott megtakarított összeg alig 36 euró. Nemrég egyébként arról számoltunk be, hogy a brit YouGov közvélemény-kutató cég által a Provident Románia megrendelésére készített felmérés szerint a romániai lakosság alig 31 százaléka tesz félre pénzt, vagyis minden három lakosból alig egy személy, a bankbetétek átlagos értéke pedig 950 lej. A családi költségvetések számára ugyanakkor a legnagyobb fenyegetést a havi közköltség kifizetése jelenti. A szociológusok szerint a romániai lakosságot igen különös viszony fűzi a pénzhez: sokat dolgoznak, hogy azt megkeressék, így nagyon odafigyelnek arra, hogy mire költik el. A megkérdezettek fele ezzel szemben derűlátó a jövőt illetően: úgy vélik, a következő időszakban javulni fog az ország gazdasági helyzete vagy legalább nem lesz már ennél rosszabb.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!