
Sokaknak okoz fejtörést az adóbevallás kitöltése
Fotó: Gecse Noémi
Hiába a meghosszabbított határidő: az elektronikus adóbevallás a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem elég áttekinthető, az egyszerű adófizető szinte biztos, hogy nem boldogul önállóan a kitöltésével.
2019. március 12., 17:042019. március 12., 17:04
2019. március 12., 18:522019. március 12., 18:52
A kormány március 15-étől meghosszabbítja július 31-éig a magánszemélyek egységes adóbevallásának benyújtási határidejét – jelentette be a keddi kormányülésen Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kabinet egyúttal július 31-éig meghosszabbította a 230-as űrlap benyújtásának határidejét, amely a tavalyi év során magánszemélyek által befizetett jövedelemadó 2, illetve 3,5 százaléka civil szervezeteknek történő felajánlásáról szól.
„Ma elfogadunk egy jogszabályt, amely az adóbevallás benyújtására köteles magánszemélyek és a civil szervezetek javát szolgálja. Azoknak a magánszemélyeknek, akik kötelesek benyújtani adóbevallásukat, hosszabb idő áll majd a rendelkezésükre, hogy teljesítsék kötelezettségüket” – érvelt a kormányfő a pénzügyminisztérium által az elmúlt hét végén közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet mellett. Jelezte ugyanakkor, hogy
Mint ismeretes, az egységes adóbevallás azokra vonatkozik, akik a fizetésen kívül más jövedelmet is megvalósítanak, például ingatlant vagy bármi egyebet adnak bérbe, szerzői jogdíj alapján van bevételük, vagy egyéni vállalkozóként valósítanak meg jövedelmet. Idén viszont csak online lehet ezt benyújtani, így a polgárok otthonról, saját gépükről az egyéni virtuális téren (Spațiului Privat Virtual – SPV) vagy az E-guvernare.ro portálon keresztül nyújthatják be az online adóbevallást.
mint ahogy be lehet nyújtani a lakhelyhez legközelebb eső adóhivatalban is, de be lehet vinni a szervezethez, amelynek képviselője felhatalmazással benyújthat egyszerre több kitöltött felajánlást.
Nemcsak a túl rövid határidő okozott viszont fejtörést azoknak, akik kötelesek benyújtani az adóbevallást, hanem még közgazdászoknak is beletörött a bicskájuk. Az elektronikusan kitölthető formanyomtatvány a Krónikának nyilatkozó gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem elég áttekinthető, az egyszerű adófizető szinte biztos, hogy nem boldogul önállóan a kitöltésével.
Mint Debreczeni János sepsiszentgyörgyi adószakértő kérdésünkre elmondta,
a különböző jövedelmek más-más elbírálás alá esnek. A szakértő arra is kitért: tovább nehezíti a helyzetet, hogy az Országos Adóhatóság honlapjáról elérhető egyéni virtuális tér folyamatosan leterhelt, és lassan működik. „Katasztrófa az egész rendszer: bonyolult és lassú” – összegezte Debreczeni János. Hozzátette, a saját adóbevallását ő is egy ehhez értő könyvelőre bízta. Emlékeztetett, tavaly személyesen is be lehetett vinni az adónyilatkozatot a legközelebbi pénzügyi hivatalhoz, ott legalább segítettek a kitöltésében, ám idén, ha szóban kapnak is eligazítást, nem biztos, hogy azt otthon a számítógép előtt gyakorlatba tudják ültetni.
– sorolta a bonyodalmakat az adótanácsadó.
Hasonlóképpen vélekedik Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki lapunknak elmondta, közgazdászként nehezen értelmezte a kitöltendő űrlapot. „Benyújtottam az elektronikus adóbevallást, de nem vagyok meggyőződve, hogy hibátlan. Szintén közgazdász ismerősömmel teljesen másként értelmeztünk dolgokat: szerintem két helyre is be kellett vezetni ugyanazokat az adatokat, ám szerinte nem” – idézte fel a kamara elnöke. Úgy véli, egy kisgazda, aki tíz tehén után valósít meg jövedelmet, nem tudja kitölteni a saját adóbevallását, ha az még egy közgazdászt is próbára tesz. „Az előző egyszerű volt, de a jelenleg érvényben levőt nagyon elbonyolították, ebben a formában átláthatatlan” – vallja Édler András.
„Minden adóhivatalban ügyfélszolgálatos számítógépeket állítottak be, így aki otthon nem boldogul, bemehet a hatóság székhelyére, és a tisztviselők segítségével nyújthatja be online az adóbevallását”– válaszolta a Krónika megkeresésére Katona Hajna székelyudvarhelyi adóügyi osztályvezető. Hozzátette, erre már a tavaly berendezkedtek. „A regisztráláshoz elektronikus postai címre van szükség, és még ennek a létrehozásában is segítünk. Továbbá az egyéni virtuális tér megnyitásában, az adóbevallás kitöltésében és elküldésében is” – részletezte az illetékes. Rámutatott, a folyamat inkább azért nehézkes, mert leterhelt, és emiatt nagyon lassú a platform.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!