
Alapos munkát végeznének. Bolojan időt kér a különleges nyugdíjak kérdésének megfelelő rendezéséhez
Fotó: Orbán Orsolya
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
2025. július 09., 09:422025. július 09., 09:42
A kormányfő a Digi24 televíziónak adott interjúban beszélt erről. Mint hangsúlyozta, a kabinet második deficitcsökkentő csomagjában az ügynevezett különleges nyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog.
– idézte a miniszterelnök televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Bolojan hozzátette, szükség van a nyugdíjkorhatár egységesítésére, illetve a nyugdíj és az állami fizetés halmozásának kérdését is „meg lehet vizsgálni”, de minden ehhez kapcsolódó módosítást jól meg kell fontolni és ki kell dolgozni, amihez több időre van szükség.
– fogalmazott, emlékeztetve, hogy voltak még ez irányú próbálkozások, de rendre elbuktak az alkotmánybíróságon.
Mint ismeretes, Ilie Bolojan már hétfőn, a deficitcsökkentő csomag bemutatásának napján bejelentette, hogy a következő intézkedéscsomagot, mely az állami kiadások csökkentését célozza, július végéig elő fogja terjeszteni a kormány. Véleménye szerint ezek az intézkedések már „a méltányosságra és a hatékonyságra helyezik hangsúlyt”.
Helyet kap továbbá a csomagban az állami vállalatok és az önfenntartó állami hatóságok reformja is. Bolojan ígérete szerint a kormány csökkenteni fogja az igazgatótanácsi tagok számát és juttatásait, illetve átláthatóvá teszi a szerződéseiket.
Ugyanakkor szintén második deficitcsökkentő csomag részeként az államapparátust csökkentésével, decentralizálással és digitalizálással átalakítják a helyi és központi közigazgatást. Emellett szigorítják az adócsalás büntetését, növelik az adóhatóság hatékonyságát, és a közösségekre gyakorolt hatásuk szerint rangsorolják az állami beruházásokat – sorolta a miniszterelnök.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a megszorítások elkerülhetetlenné váltak, mivel Románia 9,3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal zárta a tavalyi évet, az államadósság finanszírozása pedig egyre nagyobb költségekkel jár.

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.
Románia visszacsúszott, Magyarország előrelépett az európai országokban regisztrált vásárlóerőt górcső alá vevő rangsorban.
A lakossági gázártámogatás jövő április elsején lejáró kormányzati támogatásának meghosszabbítását helyezte kilátásba Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
A jelenlegi 2699 lej nettó minimálbér egy két felnőttből és két gyermekből álló család méltó életviteléhez szükséges havi kosárérték 48,7 százalékát fedezi – irányította rá a figyelmet a szomorú valóságra az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
szóljon hozzá!