
Idén már 7500 lejt kapnak azok, akik leadják a régi autójukat, majd újat vásárolnak
Fotó: Kristó Róbert
Április 26-án elrajtolnak a roncsautóprogramok, a hagyományos program keretében pedig idén már 7500 lejes állami támogatásban részesülhetnek azok, akik kiíratják a forgalomból régi személygépkocsijukat, majd új autót vásárolnak – jelentette be szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Közölte: a zöld autók vásárlását támogató program büdzséje a tavalyi összeg kétszerese lesz.
2021. április 21., 11:062021. április 21., 11:06
2021. április 21., 11:452021. április 21., 11:45
Módosítás viszont, hogy a Roncsautó Plusz program keretében vásárolt plug-in hibrid vagy elektromos autókat egy évig nem lehet eladni – ez a kitétel már korábban szerepelt a hagyományos program feltételei között. A tárcavezető elmondása szerint a módosításra azért volt szükség, mivel
A hivatalos bejelentés szerint a hagyományos Roncsautóprogram idei költségvetése 440 millió lej lesz, ami 35 millió lejjel meghaladja a tavaly rendelkezésre álló keretet.
Nő ugyanakkor az állami támogatás összege, idén már 7500 lejes állami támogatásban részesülhetnek azok, akik kiíratják a forgalomból régi személygépkocsijukat, majd új autót vásárolnak. Az ökobónuszok értékét is növelték, a hibridautó vásárlása esetén a 2500 lej helyett 3000 lejt adnak, kisebb kibocsátású, autógázzal (LPG) működő autók vásárlása esetén az eddigi 1000 lej helyett 1500 lej hívható le.

Kiemelten kezeli a különböző roncsprogramok elindítását a Környezetvédelmi Alap (AFM). Tóga István, az intézmény nemrég kinevezett igazgatója a Krónika megkeresésére azt mondta, jelenleg közvitán van az AFM költségvetése, erre még a kormánynak is rá kell bólintania, így a programok nagyjából egy hónap mú
A Roncsautó Plusz költségvetése idén 400 millió lej, ami a tavalyi összeg kétszerese. elektromos autó vásárlása esetén legtöbb 10 ezer eurós, a plug-in típusú hibridautókra 4500 eurós támogatás igényelhető, ám az értékjegy nem haladhatja meg a gépkocsi árának a felét.
A programokat lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM) költségvetését várhatóan szerdai ülésén fogadja el a bukaresti kormány.

Kiemelten támogatja az energiahatékonyságot a háztartási gépek roncsprogramja, a Környezetvédelmi Alap (AFM) által lebonyolított programra idén 75 millió lejt irányoztak elő. Újdonság továbbá, hogy idén laptopok és táblagépek vásárlásához is igényelhető állami támogatás.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!