Hirdetés

Roncsprogramok: egységes digitális platformmal egyszerűsítené a pályázást az AFM Tóga István új igazgató bejelentése szerint

Megéri lecserélni. Az energiahatékony mosógépek vásárlására 300 lej támogatást adnak •  Fotó: Veres Nándor

Megéri lecserélni. Az energiahatékony mosógépek vásárlására 300 lej támogatást adnak

Fotó: Veres Nándor

Kiemelten kezeli a különböző roncsprogramok elindítását a Környezetvédelmi Alap (AFM). Tóga István, az intézmény nemrég kinevezett igazgatója a Krónika megkeresésére azt mondta, jelenleg közvitán van az AFM költségvetése, erre még a kormánynak is rá kell bólintania, így a programok nagyjából egy hónap múlva kezdődhetnek el.

Bíró Blanka

2021. március 26., 11:502021. március 26., 11:50

A Környezetvédelmi Alap (AFM) kiemelten kezeli, hogy április végén biztonságos körülmények között, fennakadások nélkül el tudják indítani a gépkocsik és a háztartási gépek roncsprogramját – jelentette ki a Krónika megkeresésére lapunknak Tóga István, az intézmény nemrég kinevezett igazgatója. Felidézte, olyan rendszert örököltek meg, amely korábban nehézkesen működött, a háztartási gépek roncsprogramját tavaly el is lehetetlenítette, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a hibákat kiküszöböljék. Jelenleg a forgalmazók tesztelik a rendszert, a visszajelzések alapján jövő héten még egyszer egyeztetnek a szoftverfejlesztővel,

arra törekednek, hogy a platform a biztonság és kapacitás szempontjából is zökkenőmentesen működhessen.

Hirdetés

„Ami az elmúlt évben történt tűrhetetlen, számítunk rá, hogy a program kiírásakor nagy lesz az érdeklődés, a forgalom, ehhez igazítjuk a platform teherbírását” – részletezte az igazgató.  Ezzel párhuzamosan elkezdik egy egységes digitális rendszer kidolgozását, ami majd a pályázóknak és az intézménynél dolgozó szakembereknek is megkönnyíti a feladatát. „Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, több európai uniós pályázati rendszer fut egységes digitális platformon, miközben jelenleg a Környezetvédelmi Alap minden programja külön rendszeren fut.  Adtunk magunknak egy határidőt, az év végéig kidolgozzuk a szoftvert, ami a kiírásainkat egységesen kezeli, és azt a jövő évtől elindítjuk” – jelentette be Tóga István.

Kell a büdzsé az induláshoz

A roncsprogramok beindítását kiemelten kezelik, ám készült egy prioritáslista arról, hogy idén még milyen programokat indítanak. A tavalyról elmaradt kifizetéseket is az intézmény költségvetésének elfogadása után tudják megejteni, és azután döntenek, hogy megpályáztatják-e és milyen módon a Zöldház programban megmaradt uniós összegeket. „Ettől az évtől ugyanakkor újabb európai uniós összegek lesznek elérhetők, az új lehetőségekhez igazítjuk a programokat” – mondta az igazgató.
Az AFM költségvetését különben már közvitára bocsátották, Tóga István szerint

egy vonzóbb és logikusabb felépítésű büdzsét tudtak összerakni, mint tavaly.

A közvita lezárása után elemzik a beérkezett javaslatokat, majd a költségvetést kormányhatározattal hagyják jóvá, és utána kezdődhetnek a kifizetések, a roncsprogramok, köztük a roncsautóprogramok.

Több pénz a roncsautókért

Tóga István emlékeztetett, hogy a hagyományos roncsautóprogramban

a régi gépkocsijukat beszolgáltatók a korábbi 6500 lej helyett idén 7500 lejes utalványt kapnak, amit új autó vásárlására használhatnak fel.

Az ökobónuszok értékét is növelték,  a hibridautó vásárlása esetén a 2500 lej helyett 3000 lejt adnak, kisebb kibocsátású, autógázzal (LPG) működő autók vásárlása esetén az eddigi 1000 lej helyett 1500 lej hívható le. Ennek megfelelően mintegy 10 százalékkal növelték a program keretét 440 millió lejre. Tóga István elmondta, ebben a programban a számításaik szerint mintegy 50–60 ezer roncsautót írhatnak ki a forgalomból. 

Tóga István szerint fontos, hogy a régi, nagyobb fogyasztású háztartási gépeket új technológiával készült, energiatakarékos gépekre cserélje a lakosság •  Fotó: Facebook/Istvan Toga Galéria

Tóga István szerint fontos, hogy a régi, nagyobb fogyasztású háztartási gépeket új technológiával készült, energiatakarékos gépekre cserélje a lakosság

Fotó: Facebook/Istvan Toga

A Roncsautó Plusz programra eközben 400 millió lejt szánnak, a tavalyi összeg kétszeresét, az elektromos autó vásárlása esetén legtöbb 10 ezer eurós, a plug-in típusú hibridautókra 4500 eurós támogatás igényelhető, ám az értékjegy nem haladhatja meg a gépkocsi árának a felét. Reményeik szerint mintegy 6500 elektromos autó és 5000 plug-in hibridautó vásárlásához nyújtanak támogatást, mondta az igazgató. Hozzátette, ezzel párhuzamosan elindítanak három új programot az elektromos autók töltőállomásainak üzembe helyezésére, ezekben cégek és önkormányzatok is részt vehetnek majd.

Bővítik a háztartási
roncsprogram keretét

Ezzel párhuzamosan összesen 75 millió lej lesz a háztartási gépek roncsprogramjának kerete, ezzel szinte megkétszerezik a 2019-es összeget, amikor 40 millió lejből mintegy 60 ezer régi háztartási gépet vontak ki a forgalomból, több mint 89 ezer utalványt felhasználva.

Idézet
Környezetvédelmi szempontból fontos, hogy a régi, nagyobb fogyasztású háztartási gépeket új technológiával készült, energiatakarékos gépekre cserélje a lakosság”

– húzta alá Tóga István. Egyelőre nem tudják megbecsülni, pontosan hány gépet tudnak az idei keretösszegből lecserélni, hiszen attól is függ, mekkora összegű utalványt igényelnek. Arra is számítanak, hogy lesznek, akik feliratkoztak, kérik az utalványkódot, majd azzal mégsem jelentkeznek 15 napon belül az akkreditált forgalmazónál, hogy megvásárolják az új gépet, lecserélve a régit.

A támogatottak névsorát a Környezetvédelmi Alap oldalán teszik majd közzé.

A tavaly meghirdetett kategóriák megtartják,  hűtőszekrények, fagyasztók, mosógépek, mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, televíziók, laptopok és táblagépek vásárlására lehet kérni támogatást. A program szabályzata szerint egy régi háztartási gép leadása esetén az igénylők a következők szerint részesülnek az A++ és A+++ energiahatékonysági osztályú háztartási elektromos és elektronikus berendezések vásárlási utalványaiból: 300 lej a legalább A++ energiahatékonyságú mosógépekre; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú mosogatógépekre; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú klímaberendezésekre, beleértve a hordozható klímaberendezéseket is; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú hűtőszekrényekre/ kombinált hűtőszekrényekre / fagyasztókra / fagyasztóládákra; 400 lej a legalább A energiahatékonyságú tévékre; 400 lej a legalább A++ energiahatékonyságú ruhaszárítókra; 200 lej a legfeljebb 43 kWh/év energiafelhasználású porszívókra. Ezenkívül 500 lej értékű utalványt adnak a laptopokhoz és 300 lejt a táblagépekhez.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés