
Európai uniós pályázatok révén fejlesztenék a háromszéki kis- és közepes vállalkozásokat – ennek jegyében Légy sikeres pályázó! címen szerveztek múlt héten konferenciát Sepsiszentgyörgyön.
2015. március 23., 20:012015. március 23., 20:01
Karácsony Zsolt, a Junior Business Klub vezetője elmondta: ha nőne a vállalkozni merő fiatalok száma, a megye gazdasága is érezhetően fejlődne. Szerinte az európai pénzalapok célszerű lehívása tudná jó irányba befolyásolni a vállalkozókedvet.
A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor hangsúlyozta: a hivatal nagyberuházásai hangsúlyosan támaszkodnak az uniós pénzekre. A megyei tanács azzal tudja az új munkahelyek létrehozását stimulálni, hogy infrastrukturális beruházásokat eszközöl. Idén az önkormányzat több mint 74 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik, az úthálózat hangsúlyos fejlesztését tervezik, de Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is épülnek ipari parkok.
Viorel Stănică, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának rektorhelyettese rámutatott: Háromszéknek fantasztikus turisztikai lehetőségei vannak – elsősorban a vidéki turizmus fejlesztésével lehet eredményeket elérni. „Ha sok kis- és közepes vállalkozó van, a megye, bármekkora válság is adódik, jobban tud kilábalni belőle” – fogalmazta meg Viorel Stănică.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!