
Megsemmisítette a Hargita megyei törvényszék a fogyasztóvédelmi hivatal regionális felügyelőségének tavaly februárban kiállított jegyzőkönyvét, amely alapján 10 ezer lejes bírságot szabott ki a Hargita megyei önkormányzatra, a csíkszeredai hagyományos és helyi termékek vásárának szervezőjére.
2014. március 31., 15:482014. március 31., 15:48
A törvényszék ezzel jóváhagyta a csíkszeredai bíróság alapfokú ítéletét. Mint arról akkor beszámoltunk, a tavaly február 16-án megrendezett vásáron ellenőrzést tartott a fogyasztóvédelmi hivatal brassói székhelyű regionális felügyelősége: az ellenőrök a központi média munkatársainak kíséretében érkeztek a helyszínre, a megyeháza oszlopterébe, és nem véletlenszerűen, hanem célzottan az egyik termelőhöz, aki újra felhasználta a műanyag palackot, majd a többi árust is ellenőrizték.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke – akit a sajtó képviselői vásárlás közben rohantak le, hogy kommentálja a fogyasztóvédelem észrevételeit – éppen ezért kétségbe vonta az ellenőrzés jóhiszeműségét.
„Lám, ha kiállunk az igazunkért, és nem hátrálunk meg, akkor önerőből is képesek vagyunk megvédeni magunkat” – szögezte le most Borboly Csaba.
Örömmel fogadta a törvényszéki ítéletről szóló hírt a csíkszentgyörgyi Gál Mária Magdolna termelő is, aki megnyugvással vette tudomásul, hogy végül kiderült, megalapozatlanul vádolta az ellenőr a vásárban az említett időpontban.
A csíkszeredai hagyományos és helyi termékek vásárát közel négy éve rendszeresen megszervezik a megyeházánál. Minden ellenőrző szervtől kértek hivatalos jelentést a vásárról – élelmiszer-biztonság, higiéniai körülmények stb. szempontjából –, és mindenhonnan pozitív választ kaptak. A lakosság hozzászokott a hagyományos vásárhoz, igényli azt, sok termelőnek megélhetést, jövedelmet biztosít.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!