
A Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának (CFR Marfă) megvásárlásáért letett 10 millió eurós garancia mihamarabbi visszafizetését várja a Grup Feroviar Român (GFR) magán vasúttársaság.
2013. december 16., 16:462013. december 16., 16:46
A Gruia Stoica üzletember tulajdonában lévő vállalat hétfőn közleményben reagált Ramona Mănescu közlekedésügyi miniszter vasárnapi kijelentésére, miszerint azért nem fizették még vissza az összeget, mert az ügyben még tárgyalások zajlanak a szaktárca és a GFR illetékesei között. „Semmilyen hivatalos előírás nem indokolja, hogy tovább késlekedjen a 10 millió euró visszafizetése. A privatizációs eljárás már októberben lezárult, a formalitások lebonyolításához pedig nincs szükség túl sok időre, így reméljük, hogy a minisztérium hamarosan lerója tartozását” – áll a GFR közleményében.
A magántársaság illetékesei arra is felhívták a figyelmet, hogy nemrég Ramona Mănescu tárcavezető is úgy nyilatkozott: a magánosítási szerződés értelmében a privatizáció meghiúsulása után a feleknek minden előzetes kifizetést rendezniük kell.
Amint arról beszámoltunk, a közlekedésügyi miniszter vasárnap a Pro Tv egyik adásában úgy vélekedett: a GFR nem rendelkezett elég pénzzel ahhoz, hogy megvásárolhassa a CFR Marfă részvényeinek 51 százalékát. A kijelentésre a magánvállalat nem reagált. Mănescu ugyanakkor nem pontosította, hogy a magán vasúttársaság mikor kapja meg, illetve számíthat-e a 10 millió eurós garanciára, elmondása szerint ugyanis „az üggyel Cristian Ghibu államtitkár, a teherszállító ágazat privatizációjáért felelős bizottság vezetője foglalkozik.” Hozzátette: azért nem személyesen tárgyal a GFR képviselőivel, mert amikor október elején átvette a tárcavezetői tisztséget, a magánosítással kapcsolatos egyeztetések már lezárultak.
A GFR egyébként 202 millió eurós ajánlatával még júniusban nyerte meg a CFR Marfă privatizációjára kiírt versenytárgyalást. A tranzakciót azonban nem sikerült lezárni az október 14-i határidőig, egyrészt mivel a teherszállító ágazat egyes hitelezői nem engedélyezték a tulajdonosváltást, másrészt a Versenytanácsnak sem volt elég ideje ahhoz, hogy jóváhagyja az adásvételt. A GFR a 10 millió eurós garancia mellett előlegként további 20 millió eurót is kifizetett, ezt azonban október végén visszakapta a szaktárcától.
Victor Ponta miniszterelnök nemrég ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül újra megkezdik a privatizációs eljárást. Mint rámutatott: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is azt javasolta, hogy az egész folyamatot kezdjék újra, a meghiúsult magánosítási akciót pedig zárják le. Mint hangsúlyozta, most nincs határidő, ezért nem kell kapkodniuk, így reméli, hogy pozitív lesz a végkifejlet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!