Hirdetés

A bevásárlóközpontokat kedvelik a leginkább a fogyasztók

Eltérő vásárlási szokások jellemzőek a romániai és a más európai országokban élő fogyasztókra – mutatott rá a CBRE ingatlantanácsadó. Amint a cég felméréséből kiderült: tíz hazai lakos közül heten a nagy bevásárlóközpontokban szerzik be a termékeket, míg európai viszonylatban öt állampolgárból mindössze egy részesíti előnyben a mallokat. 

2014. július 02., 16:262014. július 02., 16:26

A felmérés készítői szerint a romániai fogyasztók azért preferálják a bevásárlóközpontokat a kis sarki boltok helyett, mert egy helyen rendelkezésükre áll egy hiper-, illetve szupermarket, valamint többféle szórakozási lehetőség. „A vásárlók felismerték a központok előnyeit, azonban elengedhetetlen, hogy ezeket a létesítményeket és az általuk nyújtott szolgáltatásokat folyamatosan fejlesszék, mert csak így maradhat versenyképes a szegmens Romániában” – mutatott rá a CBRE jelentésében.

A felmérésből az is kiderült, hogy a hazai fogyasztók a belvárosi kisebb létesítmények közül inkább a vendéglőket látogatják – ellentétben az európaiakkal, akik gyakran vásárolnak utcai divatüzletekben, boltokban.

A fogyasztók többsége egyébként a tisztaság, a biztonság és az árak alapján választanak bevásárlóközpontot, meglepő módon főként abban az esetben, ha nem élelmiszer jellegű terméket kell beszerezniük.

Eltérés van aközött is, hogy a fogyasztók mekkora távolságot hajlandók utazni a bevásárlóközpontokig: a romániai lakosok 55 százaléka negyedóránál többet is vezetne vagy autóbuszozna, míg Európa más országaiban ennél jóval kevesebbet utaznának a vásárlók. Érdekes módon Romániában inkább az alacsonyabb jövedelmű lakosok látogatják a távolabb eső központokat a jól keresőkkel ellentétben.

Romániában a lakosság 55 százaléka véli úgy, hogy az elmúlt három évben korszerűsítették vagy bővítették a mallokat, míg az európaiaknak csak 40 százaléka ért egyet a javulással.

A hazai fogyasztóknak ugyanakkor 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bevásárlás előtt az interneten tájékozódik az árakról és a beszerzendő termékekkel kapcsolatos más részletekről. „A jövőre nézve jó hír, hogy a megkérdezettek 66 százaléka gyakrabban kíván élni az online vásárlás lehetőségével, 40 százalékuk pedig csökkentené a katalógusokból történő megrendelések arányát” – mutattak rá a felmérés készítői.

A tanulmány során egyébként 21 országban összesen 21 ezer személy kérdeztek vásárlási szokásaikról. Romániából több mint ezren vettek részt a felmérésben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés