
A környezetvédelmi bélyegilleték nyomán a környezetvédelmi alapba befolyt összegből fizetné vissza az állam a magán- és jogi személyeknek a jogtalanul begyűjtött gépkocsi-regisztrációs adókat – derült ki a környezetvédelmi és a pénzügyi minisztérium közös rendelettervezetéből.
2014. június 10., 19:252014. június 10., 19:25
A kormány által nemrég elfogadott sürgősségi rendelet alapján ugyanakkor a regisztrációs adót öt év leforgása alatt fizetnék vissza, a kedvezményezettek pedig évente az összeg 20 százalékát kapnák kézhez. Jó hír azonban, hogy az egyes összegeket a kabinet kiigazítja majd az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kiszámított éves inflációs rátával.
Az autótulajdonosoknak továbbra is perelni kell a már befizetett regisztrációs díj visszafizetéséért, az igénylést pedig a bírósági ítélet nyomán az adóhatóság (ANAF) vagy a környezetvédelmi alap helyi irodáiba kell benyújtani. A kérést az illetékes hivatalnak 45 napon belül kell elbírálnia, majd a környezetvédelmi alap összeállítja a visszafizetési naptárt, amelyet a kedvezményezettel néhány napon belül közölnek.
Az autótulajdonos az ezt követő hónapban kapja meg a regisztrációs adó első részletét, a következő négy évben pedig az igénylés benyújtásától függően vagy áprilisban, vagy novemberben kaphatja kézhez az összeg többi részét. Az adóhatóság ugyanakkor mindegyik részlet folyósítása előtt ellenőrzi, hogy a kedvezményezett rendelkezik-e bármilyen pénzügyi elmaradással. A jogi személyek kizárólag banki átutalás nyomán juthatnak hozzá a regisztrációs illetékhez, míg a magánszemélyek készpénzben is felvehetik az összeget az állami kincstár helyi kirendeltségeinél.
Mint ismeretes, a kormány azt követően fogadta el a rendeletet, miszerint visszafizetik a 2012 után befizetett gépkocsi-regisztrációs adót, hogy az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága kimondta: Románia uniós jogot sért a két éve bevezetett újabb autóregisztrációs illetékkel. Az Európai Bíróságtól a bukaresti táblabíróság és a Szeben megyei törvényszék kért állásfoglalást, miután több autótulajdonos azzal a panasszal fordult hozzájuk, hogy az EU működéséről szóló szerződést sérti a regisztrációs adó.
Victor Ponta miniszterelnök néhány hete még úgy nyilatkozott: a visszafizetések üteme nagyban múlik majd a költségvetés alakulásától. Értesüléseink szerint több tízezer autótulajdonos perelheti vissza az államtól azt az illetéket, amelyet a külföldről behozott használt jármű törzskönyvezésekor fizetett be.
A perek az Európai Bíróság döntése előtt is futószalagon zajlottak Romániában, és ezeket rendre a gépkocsi-tulajdonosok nyerték meg. A mostani kormányrendelet ugyanakkor nem feltétlenül a felperesek érdekeit szolgálja, hiszen eddig körülbelül egy–másfél-két év alatt (attól függően, hogy az állam megfellebbezte-e az alapfokú döntést – ez a tapasztalatok szerint nem történt egységesen, városoktól függött) visszakapták pénzüket, ráadásul kamatostul.
A tavaly márciusban hatályba lépett környezetvédelmi bélyegilleték gyakorlatilag a gépkocsi-regisztrációs adó helyét vette át, az ebből befolyó összegből pedig a kormány akkori tervei szerint környezetvédelmi jellegű beruházásokat finanszíroztak volna. Constantin Stroe, a Dacia-gyár alelnöke, a Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) elnöke egyébként nemrég élesen bírálta a környezetvédelmi illetéket, amely szerinte alig néhány hónap alatt tönkretette az autóalkatrész-gyártókat, és súlyosan csökkentette a romániai autógyárak eladásait.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!