
Bizakodóbbak a befektetők az európai gazdaság helyzete iránt. A Bloomberg hírügynökség a befektetőkből, elemzőkből és piaci kereskedőkből álló előfizetői között végzett felmérést január közepén.
2014. január 22., 16:212014. január 22., 16:21
Az eredmények szerint a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy már nem romlik a helyzet az európai államkötvénypiacon. A Bloomberg szerint különösen javult a befektetői hangulat azokban az országokban, ahol csökkentek az államkötvények hozamai.
Ebbe a csoportba tartozik Görögország, Írország, Olaszország, Portugália és Spanyolország. A megkérdezettek 40 százaléka szerint az európai gazdasági növekedésre jelenleg a 12,1 százalékos munkanélküliség jelenti a legnagyobb kockázatot.
Sokáig az adósságválságtól féltek legjobban a befektetők, de most csak 29 százalék tartotta ezt a legfenyegetőbb veszélynek. A megkérdezettek harmadik legnagyobb csoportja, 15 százalék, a túlzott állami megszorítások miatt fejezte ki aggodalmát.
A Bloomberg cikke szerint a megkérdezettek 49 százaléka mondta 2014 januárjában, hogy javul az eurózóna helyzete. 2013 januárjában még csak a megkérdezettek 16 százaléka válaszolt így. A mostani felmérés szerint a résztvevők 40 százaléka mondta, hogy 2014-ben az Európai Unió lesz az egyik legjobb befektetési terep a világon, egy évvel korábban még csak 22 százalék gondolta ezt. A 2014. januári felmérésben 477 előfizető vett részt, a válaszadási hibahatár 4,5 százalék volt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!