
A bankok ügyfeleinek nyújtana segítséget az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC), amelynek kezdeményezése alapján a kormány kötelezheti a pénzintézeteket, hogy a bankautomaták képernyőjén tüntessék fel az egyes tranzakciók, illetve más műveletek esetén felszámolt illetékek, kezelési költségek értékét.
2014. augusztus 27., 14:182014. augusztus 27., 14:18
A fogyasztóvédelem által benyújtott törvénytervezet szerint az automatáknak nem százalékosan kellene feltüntetniük a pénzintézetek által felszámolt díjakat, hanem az abszolút értéket kell közölniük, amikor az ügyfél hitel- vagy bankkártyáját használja.
A dokumentum arra is kitér, hogy az illetékeket jól láthatóan, a többi feltüntetett információval megegyező betűméretben kell ismertetni. A fogyasztóvédelmi hivatal indoklása szerint így az ügyfélnek lehetősége lenne visszamondani a tranzakció végrehajtását a felszámolt díjak ismeretében.
A tervezet ugyanakkor arra is kötelezné a pénzintézeteket, hogy abban az esetben, ha az automata elnyeli a bankkártyát, a képernyőn tüntessék fel a kártya visszaigénylésének maximális idejét, valamint a telefonszámot, ahol ennek érdekében érdeklődhet a kliens. A tervezetet szeptember elsején bocsátják közvitára, a javaslatokat, észrevételeket pedig 11-éig várják.
Noha a tervezet jelentős segítséget nyújtana az ügyfeleknek, az idén alakult – a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a Román Fejlesztési Bank (BRD), a Raiffeisen, az UniCredit – Ţiriac, a Volksbank és az ING Bank által létrehozott – romániai banki munkáltatók tanácsa (CPBR) kifogásolja, hogy a kezdeményezők előzetesen nem egyeztettek velük a tervezetről, emellett túlságosan kevés időt szánnak az elképzelés közvitájára.
A szövetség közleményben jelezte, hogy támogatja ugyan a felvetést abban az esetben, ha az „nem okoz visszásságokat a piacon”, az elképzelések megvalósítását azonban széleskörű vitának kell megelőznie – még a tervezet nyilvánosságra hozása előtt –, amelyben a banki szektor képviselőinek is részt kell venniük.
„Minden pénzintézetnek ki kell fejtenie álláspontját az ügyben, hiszen a bankoknak másképp kell eljárniuk attól függően, hogy hány ügyféllel rendelkeznek, illetve mennyi automatát működtetnek. De ettől függetlenül a kezdeményezőknek rengeteg szempontot figyelembe kellene venniük, egyebek mellett az intézkedés jogi kereteit, a technikai feltételeket és a költségeket” – olvasható a CPBR közleményében.
A hat legnagyobb hazai pénzintézet alkotta szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy ők nyitottak az egyeztetésre, de eddig senki nem kérte az álláspontjukat a kezdeményezéssel kapcsolatban.
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
szóljon hozzá!